A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

HOFFMANN Tamás: A parasztházak fűtése (Előzmények, technikai megoldások. – Európai vázlat)

1. kép. Gyümölcsaszaló. Óhuta, B.-A.-Z. m. - A Néprajzi Múzeum (Budapest) Etimológiai Adattárának Fényképgyűjteménye, a továbbiakban: EAF162399. Hofer Tamás felvétele 1957. gabona-, len-, maláta- stb. szárító-épületeket is, másrészt fürdőházakat, és valamennyit kemencével fűtötték. Ahol az éghajlat nedves, hideg, a termény feldolgozásához mindenütt szükségük volt szárítókra, aminthogy a gőzfürdőről még ma sem tudnak lemondani. A termény konzerválásának legegyszerűbb módja a felesleges nedvesség elpárologtatása. Ezt nemcsak gyümölcsökkel tették meg, hanem gabonamagvakkal is, mivel a tökéletlen darálóikkal csak száraz szemeket tudtak megőrölni. A gabonaszárítót vagy gyümölcsaszalót csaknem mindenütt dokumentálták régészek és néprajzosok a kontinensen. Néhány példa: egyszerűbb esetekben csak földbe vájt üregekben gyújtottak tüzet és a ráfektetett kőlapokat hevítették át, hogy az azokra öntött terményből elpárologtassák a felesleges nedvességet. A magyar, a szlovák, a gorál, a román, a hucul parasztok majdnem mindenütt ismerték ezeket a földbe vájt tűzhelyeket, és hasonló berendezésekre igényt tartottak mindenütt a Balkán-félszigeten is. Régészeti ásatások tártak fel egy hozzájuk hasonló szárítókemencét Sussexben (Thunderbarrow Hifi), egy kelta faluban. A szerb falvakban kőlap vagy négy lábon álló nagyobb méretű, agyaggal tapasztott fonott kas alatt tüzeltek, hogy rajta szárítsák a gabonát vagy aszalják a gyümölcsöt. Közép-Olaszországban földbe vájt tűzhelyen sütötték a gesztenyét és ugyanígy szárították a lent, amint ezt a Pireneusokban is megtették. A távoli Hebridákon a II. században használt szárítóépület maradványaira leltek nemrégiben. A berendezés olyan fontos volt a régebbi korokban, hogy még abban a tervrajzban, amit Szent 382