A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 28-29. (1991)

PETERCSÁK Tivadar: Feudalizmus kori erdőhasználat az Északi-Középhegységben

lakosság, az északi bányavárosokban értékesítik. A borsodnádasdiaknál és tarnaleleszieknél is fontos árucikk volt az egri piacra hordott hízósertés.

17 A Mária Terézia-féle úrbérrendezés rögzítette a jobbágyok és zsellérek erdőhasználati jogait, ugyanakkor felsorolta az ennek fejében nyújtandó szolgáltatásokat. A faizás mértéke és az egyéb erdei haszonvételek módja továbbra is eltérő képet mutat. Az egri püspök gyöngyössolymosi jobbágyai tűzifaként minden második héten kaptak egy szekér „esett gally fát", a zsellérek pedig hetenként két napon vihettek háton száraz fát az erdőből.

18 A felsőtárkányi jobbágyok 27 szekér száraz vagy gallyfát kaptak tüzelőnek, a zsellérek 27 napon hordhattak száraz fát háton.

19 A Zempléni-hegységben, Mogyoróskán a 18. század végén a telkes gazdák hetenként egyszer, rendszerint csütörtöki napon egy szekér száraz fát hozhattak, a zsellérek pedig gyalogosan, háton vihettek haza fát szükségletük szerint. A háromhutai zselléreknek hetenként kétszer volt „gyalog faizási napjok".

20 Máshol külön szabályozták a»téli és nyári tűzifa mennyiségét. Bodonyban minden egész telkes két kocsi, a féltelkes egy kocsi fát kapott a téli hónapokban (novembertől februárig) hetenként, tavasszal (március, április) és ősszel (szeptember, október) kéthetenként, nyáron pedig havonta. A házas zsellérek minden hétfőn és pénteken hozhattak az erdőről egy háti tűzifát.

21 Kisnánán 1848 előtt a telkes gazdák téli hónapokban hetenként, nyári hónapokban havonként kaptak egy szekér fát, a zsellérek pedig minden korlátozás nélkül szabadon hordhatták háton vagy taligán.

22 A faizás elsőrenden száraz és dőlt fára vonatkozott. A diósgyőri koronauradalom jobbágyai az ilyen fát minden megszorítás nélkül szedhették.

23 A jobbágyok azonban gyakran a tilalmazott élő fát is kivágták, hogy értékesíthessék. Az egri püspöki uradalom erdőiben sok ilyen károkozás történt, ezért 1843-ban a gyöngyöspüspökiek részére eltörölték a kétheti faizási napot, és a falu bírájának jelentése alapján engedélyezik a telkes jobbágyoknak és az igás marhával rendelkező házas zselléreknek, hogy szükség esetén meghatározott napon egy szekér „esett és omlás fát" hozzanak magukkal. Az igátlan házas és hazátlan zsellérek minden héten kétszer hordhattak háton vagy kézzel vont taligán száraz fát a saját szükségletükre.

24 A jobbágyok épületfaigényének a kielégítése a legtöbb helyen a szükségletnek megfelelően, külön kérésre történt.

25 A diósgyőri koronauradalomban az 1772. évi vágásterveken az úrbéres községek használatára kihasított erdőket jelölnek, ugyanakkor az 1784. évi kamarai vizitáció szerint saját külön erdővel egyetlen helység sem rendelkezik, de az uradalom megengedi jobbágyainak, hogy bármelyik helység a saját területén lévő erdőkből mind épületre való, mind pedig tűzifával ellássa magát.

26 A jobbágyok és zsellérek a tűzi- és épületfáért az úrbérrendezés után favágással és fafuvarozással tartoztak. Az erdős határú falvakban a robotterhek egy részét ez tette ki. A zselléreknek fél öl fát kellett kitermelni, a jobbágyoknak pedig telkenként egy öl 17. Zólyomi J., 1985. 239.; Havassy P., 1989. 36., 47. 18. HMLVII-1/a. 105. 19. HML VII-1/a. 84. 20. BML VH-l/c. 177. 21. HML VII-1/a. 48. 4. 22. SoósL, 1975.324-25. 23. Veres L., 1982. 174. 24. HML XII-3/e. 469. 25. HML XII-2/C/6.; Soós I., 1975. 324.; HML VII-1/a. 48. 4.; Veres L., 1982. 174.; Havassy P., 1989. 22.; Petercsák T., 1981. 45. 26. Kolossváry Sz.-né., 1975. 144.; Veres L., 1982. 174. 183