A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

JURECSKÓ László: Ösztöndíjazás vagy „beleegyezéses száműzetés”? (Fülep Lajos itáliai tartózkodásának okai)

ÖSZTÖNDÍJAZÁS VAGY BELEEGYEZÉSES SZÁMŰZETÉS? (Fülep Lajos itáliai tartózkodásának okai) JURECSKÓ LÁSZLÓ Fülep Lajos, aki a századelő művészetkritikájának legmarkánsabb egyénisége és legnagyobb reménysége volt, 1907 októberében hirtelen hátat fordított ennek a tevékenységnek, elhagyta hazáját és kis megszakításokkal 1914 júniusáig Olaszországban élt és dolgozott. Fülep távozását általában külső tényezők hatására bekövetkezett eseményként értékeli a magyar szakirodalom, elsősorban ösztöndíjazásnak állítja be. Ebben az esetben azt kellene megvizsgálni, hogy milyen volt a kapcsolata a hivatalos művészetpolitika irányítóival, hiszen az ösztöndíjazást csak a minisztérium intézhette el és ő is intézte a későbbiekben. Fülep a legélesebb kritikában részesítette a magyar művészet visszahúzó akadémikus rétegének képviselőit.

1 A három vezető mesterről írt gyilkos erejű kritikája látszólag nem találhatott megértő fülekre a minisztériumban. Ha azonban jobban megvizsgáljuk ezt, akkor mást látunk. A minisztérium vezető tisztségviselői ugyanis egyre inkább átveszik, érvényesülni hagyják a művészeti ügyosztály vezetője, K. Lippich Elek nézeteit. Lippich látva az akadémikus festészet gyengéit, azért, hogy a kor nacionalista eszméi által diktált, annak megfelelő művészetpolitikát dolgozzon ki, elfordul ettől, de szembeszáll a nagybányaiak, valamint a legújabb nyugati törekvések magyar képviselőivel és másokkal is.

2 O a népművészetre támaszkodó, magyaros törekvések szószólója lesz.

3 Ez a nézet - találkozva a kor egyik főbb stílusával, a szecesszióval - főleg az iparművészet területén konkrét, megfogható eredményekhez vezet, ezeket szeretné a tanácsos a képzőművészet területén is elérni. Ebből következően, ha más nézőpontból közelítve is, de Lippich szövetségest láthat Fülep akadémiát ostorozó személyében. Az „akadémikusok" elsősorban adminisztratív hatalmának megtöréséhez jól jönnek a tanácsosnak Fülep erős, mondhatni személyiségüket kigúnyoló, önmagukat, nézeteiket, stílusukat lehetetlenné tevő cikkei. Tehát nem az a pont, amelynél éles, összeütközésbe torkolló ellentét van köztük. Fülep a nagybányaiak „új akadémizmus"-nak elnevezett stílusát is kritizálja, ezt szintén fel tudja használni a tanácsos. Az ellentétet Fülepnek a legmodernebb törekvéseket támogató, azokat bemutató, mintegy irányt szabó nézeteiben, valamint a magyaros irányt megkérdőjelező, legalábbis fenntartással fogadó eszméiben kell keresnünk. Lippich és hívei mindig ostorozták a francia művészet legmodernebb irányzatait, de főként azoknak magyarországi képviselőit. Egyértelműen importnak, utánzásnak feltüntetve tevékenységüket. Ez az ellentét azonban nem vezetett kenyértörésre a tanácsos és a kritikus között. Ezt tulajdonképpen a Malonyay Dezső szerkesztette, a 1. Fülep L., 1974. I. 73-98. 2. K. Lippich E., 1908/a. 8. 3. Jurecskó L,, 1982. 9-33. 6 81