A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

KUNT Ernő: Vizuális kultúra és vizuális művészetek (Vizuális antropológiai jegyzetek 1.)

tőségeit kiaknázó megközelítés. Legsikeresebb példája ennek a román Brancusi munkássága, melyben a hagyományos, paraszti vizuális kreativitás új kultúra keretei között való szerves továbbéltetéséről van szó. Gyakran találkozunk azonban látványos, de külsődleges megoldásokkal, annál is inkább, mivel az adott jel, ül. jelcsoport önkényesen kiemelt szegmentum az őt létrehozó, s funkcionálisan éltető kulturális egységből. Innen adódik a motívumok gyakran félreértett, félreértelmezett, idegenforgalmi vagy kereskedelmi érdekből közhellyé zsigerelt mivolta. Hogy milyen nehézségekbe ütközik a paraszti kultúra belső, szervező, szabályozó törvényszerűségeit helyesen megérteni vagy megérezni, s azt a korszerű elvárásokkal hatékonyan, s indokolt módon összekapcsolni, azt példázza Magyarországon Bartók Béla munkássága a zenében, József Attiláé a költészetben. A paraszti kultúra tanulságainak sikeres felismerése, átmentése századunk művészetébe, s e folyamat során a nemzeti jegyek érvényes szembesítése a szerves, szükségtársadalmi igényekkel Európában a legzökkenőmentesebben minden bizonnyal a Skandináv országokban - elsősorban Dániában és Finnországban - zajlott le. Az európai országok zömében a vizuális művészetekben csak időleges hatással, korlátozott mértékben érezteti befolyását közvetlenül felismerhető módon a megelőző kultúra. 2. A hazai néprajzkutatás megelőző népművészeti vizsgálatai a honi társadalomtudományi hagyományoknak megfelelően alakultak, s a történeti, az összehasonlító, a leltárszerű, alkalmasint a nemzeti szemléletet romantizáló, máskor a lélektani érdeklődés jellemezte. E területeknek kiváló művelői is voltak. Ma a tudományágon belül meglehetősen szűk keretek között, azon kívül pedig kevéssé ellenőrizhető, befolyásolható, többé-kevésbé alkalmi keretek között folyik a kutatás. Napjainkban a népművészet társadalomnéprajzi szempontú megközelítése mutat fel európai visszhangot kiváltó eredményeket.

8 3. A népművészeti elemek korunk vizuális kultúrájában és művészetében való alkalmazásának problematikus volta, a vizuális köznyelvbe való szerves beépítése iránti igény teszi szükségessé a népművészet rendszerszerű vizsgálatát. E téren csak kísérletekről számolhatok be, melyek eredményei feltételesek, meggondolandó szemléletmódot kínálnak. 3.1. Úgy tetszik mindenekelőtt, hogy nem helyes „népművészetiről beszélni, mivel ez a terminus a városi - előbb polgári, majd indusztrializációs - kultúra esztétikai elvárásainak, ízlésének megfelelő jelenségeket szakított ki a paraszti kultúra egészéből. Ez az önkényes szegmentálás eleve kérdésessé teszi a kiválasztott jelenségcsoport alkalmasságát az őt létrehozó kultúra autentikus reprezentációjára, s teret nyit az adaptáló kultúra manipulációi számára. Szerencsésebb tehát a paraszti vizuális kultúra egészét tanulmányozni és ezt a megnevezést is alkalmazni. Figyelmünket így kiterjesztjük mindarra, amit a parasztság akár maga teremtett, akár átvett s rendszerébe beépített. 3.2. A paraszti vizuális kultúra a korunkbelihez viszonyítva egységesebb vizuális nyelvet használ. Ez létfontosságú érdeke, hiszen - nonliteráhs lévén - a szükséges ismeretek közlésére a kultúra tagjai számára ez a nyelv áll rendelkezésére. Következőleg mindenki egyaránt lehet a kultúra vizuális reprezentációjának aktív részese, s befogadója. Nem különböztetnek meg művészt, legfeljebb mestert - ti. kézművest - aminthogy nem emelkednek a vizuális kultúra fölé a vizuális művészetek sem. 3.3. A paraszti vizuális kultúra valamennyi jelenségében megnyilatkozik az ösztönös emberi esztétikai igény, jóllehet mindig társulva az alapvető emberi igények közvetlen vagy közvetett kielégítését szolgáló funkcionalitással. 3.4. E jelenségek kulturálisan meghatározottak, s ennek megfelelően valamenynyien utalnak az ökológiai tudásra, a termelési módra, a társadalmi rendre, benne az 8. HoferT.-FélE., 1975. 11-60. FélE.-HoferT.-K. CsilléryK., 1980. K. CsilléryK., 1981-1982. 281