A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 27. Tanulmányok a 70 esztendős Végvári Lajos tiszteletére. (1989)

IRINA KIZLASZOVA: A régi orosz művészet kutatásának történetéhez

rom terminus viszonya tisztázatlan maradt. E kérdés eldöntetlensége volt valószínűleg a fő oka annak, hogy 1967-es újrakiadásakor a szerző a „szintetikus módszer" fogalmát felcserélte a „szintetikus megközelítés" kevésbé meghatározott fogalmával, s teljesen lemondott arról, hogy Buszlajev ikonografikus módszeréről írjon. Ily módon e komoly munkában a tudós vizsgálati módszerének kérdése feltáratlan maradt. De számunkra a legfontosabb magának a keresésnek az iránya - az a törekvés, hogy értelmezze a kutató elméleti állításait és munkamódszerét, mint több módszer összességét. M. V. Alpatov, miközben rámutatott, hogy Buszlajev az ikonográfiára fordította fő figyelmét, és e téren néhány alapvető munkát írt, finoman megjegyezte, hogy a kutató nem szorítkozott az ikonográfiának csupán szakrális szövegekkel való magyarázatára, hanem arra törekedett, hogy az ikonográfia burkában feltárja a mitológiai magot. Buszlajev ritka esztétikai érzékkel megáldva, mindig bizalommal fordult az esztétikai befogadáshoz, mint az emlékek megismerésének egyik fő forrásához és feltárta az ikonografikus ábrák művészi tartalmát. M. V. Alpatov szerint ezek határozták meg a tudós ikonográfiái munkásságának sajátos jellegét és különböztették meg az őt követő ikonográfiái munkáktól. Az 1966-ban kiadott „Az európai művészetelmélet története" című kötet az első kísérlet ennek a bonyolult folyamatnak a feltárására, mely a XIX. század második felének a művészettudományában végbement. E több síkú munkának nem minden fejezetében sikerült megtalálni a kellő mértéket a tudomány általános fejlődésének és egyes képviselői tudományos munkásságának értékelésekor. Ez vonatkozik a Buszlajevről szóló fejezetekre is, melyben megbomlani látszik a tárgyalás egyensúlya, ami a szövegnek az esetlegesség és a befejezetlenség érzetét adja. A tudós tudományos örökségének különböző oldalaira világítva rá, A. A. Szidorov, a fejezet szerzője, nem törekszik a tudós vizsgálati módszerének teljes jellemzésére, csupán csak annyit jegyez meg, hogy sokat foglalkozott az ikonográfia problémáival és feltárni igyekezett az ikonográfiái típusok képi tartalmát, valamint ezek viszonyát a nép életével. Az ikonográfiához való eltérő megközelítések összevetése D. A. Rovinszkij és Buszlajev munkáinak példáján nem teszi világosabbá a képet. Nem tudunk egyetérteni azzal az állítással, hogy az utóbbi egész iskolát teremtett az ikonográfia tanulmányozása terén. Buszlajev Kondakovval együtt mint az orosz ikonografikus módszer egyik legnagyobb képviselője kerül említésre. A Buszlajev metodológiai útkeresésével kapcsolatos problémákat már elemeztük néhány tanulmányunkban, a főbb következtetések pedig ebben a könyvben kerülnek kifejtésre. Megemlítjük I. E. Danyilov munkáját, melyben Buszlajevet mint az „ikonografikus iskola" egyik megalapítóját jellemzi, valamint E. A. Gordejenko cikkét, ahol Buszlajev nemcsak mint az összehasonlító-történeti módszer megalapítóját jellemzi, de egész iskolát is teremt. A szerző véleménye szerint a tudós a középkori emlékek művészi lényegének meghatározását tűzte ki célul, miközben ezek fő értékét a vallásos tartalomban látta. A Buszlajevről szóló modern szakirodalom áttekintése során ismét vissza kell térnünk kutatói módszerének a filológusok által való vizsgálatára. M. K. Azadovszkij „Az orosz folklorisztika története" (1963) című munkájában foglalkozott a tudósnak kora eszmei irányzataival való kapcsolatával is. Aláhúzta azokat a változásokat, melyeket Buszlajev eszközölt a Grimm-testvérek összehasonlító vizsgálata során, valamint a tudós metodológiai kísérleteinek törvényszerűségeit. „Az orosz irodalomtudomány akadémikus iskolái" (1975) című kollektív munkában helytálló jelentés található a kutató filológiai elméleteiről és konkrét történeti nézeteiről, új tényekkel gazdagítva azoknak a témáknak a feldolgozását, melyeket korábban M. K. Azadovszkij kapcsán érintettünk. Ezzel együtt az általunk vizsgált téma itt sem került kellőképpen sokoldalú megvilágításra. Bemutatásra kerültek a történetiség új formái és Buszlajev tanítványainak mind bonyolultabbá váló felfogása az irodalom esztétikai természetéről. Azonban 133