A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)
MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - KISHONTHY Zsolt: Huszka József, a „magyar stílus” előharcosa
A paraszti világ, a paraszti élet természetességével szemben mint írja: „a gőz és villany kezdi megváltoztatni a világ arculatát. A polgárosodás minden téren egyenlősít." Mivel elmosódnak a még meglévő népies sajátosságok, egyszerűsödnek a ruhák, a díszítések, ezért haladéktalanul föl kell mérni, számba kell venni népművészeti örökségünket, hogy megőrizhessük magyarságunkat - vallja. Huszkánál a magyarság nemzeti jellegének legfőbb sajátossága, az európai népektől való különbözősége a magyar nép keleti eredetében rejlik. Ez a keleti eredet a biztosíték arra, hogy a magyar kultúra egyedi, önálló a környező s az európai országok kultúrája között, s ennélfogva létezik sajátosan magyar, nemzeti művészet is. Huszka 1885-ben írt három munkájában (A debreczeni cifra szűr, Egy szűcsmester rajzkönyve 1836-ból, A magyar díszítő styl) kezd el behatóbban foglalkozni a népi motívumkincs, az öltözék ázsiai eredetének kutatásával, emlékek összehasonlításával. Ekkor még nem tud felvonultatni olyan összehasonlító apparátust, mint majd egy-másfél évtized múlva, ezért inkább csak általánosságban vagy konkrétabb dolgok kapcsolatában feltételes módban fogalmaz. „Az oldalak négyszögű dísze emlékeztet a hatodik század byzánci köpenyére . . .Fel van jegyezve, hogy a hunok és az avarok viselete egyszerre divattá vált Byzancban. Nem tőlük került-e ez a kirívó négyszögdísz a byzanci köpenyre?" 2 A népművészeti motívumok és a perzsa szasszanida művészet közötti összekötő kapocsként elemzi a honfoglaláskori sírleletek boglárjait, függőit, vereteit, melyeket a Magyar díszítő styl-ben ismertet, s összeveti azokat bizánci, perzsa emlékekkel. Egyik legfontosabb szempontnak tartja a rózsa gyakori előfordulását mindkét tárgykörben. Huszka szerint fontos tényező volt a „magyar műirány" XVI. sz.-i újbóli feléledésében a törökök magyarországi jelenléte. A keletről érkező művészi áruk, iparművészeti tárgyak serkentőleg hatottak az addig szunnyadó, csak a nép körében élő, Ázsiából hozott „pogány" díszítő modorra ugyanúgy, „mint volt a sassanida perzsa kulturális befolyásnak a pogány magyarok díszítő modora megteremtésében régen, az Ural menti ázsiai őshazában." 3 írásai, s az ezekben fölvetett gondolatok termékeny talajra leltek a nyolcvanas évek közepén. A művészeti életben, de a társadalmi közgondolkodásban is erősödött az igény a művészet nemzeti jellegének erősítésére. A leghevesebb viták ez idő tájt akörül bontakoztak ki, hogy beszélhetünk sajátos, magyar népi ornamentikáról, s honnan eredeztethető ez az ornamentika, ill. hogy alkalmazható-e a gyakorlatban, felhasználhatóe a nemzeti művészet megteremtésében. Pulszky Károly az ekkor induló Művészi Ipar című folyóiratban, Iparművészet és stílus címmel közli tanulmányát a kérdésről. Szerinte nincs kifejezetten magyar stílus még a népművészetben sem, hiszen pl. a torockói hímzésmintákat megtalálni már a XVI. sz.-i német mintakönyvekben. A művészetben ezeket alkalmazni fölösleges, ugyanis „a nép körében található stílusmaradványok tanulmánya kétségkívül hasznos dolog, melyet nem szabad elhanyagolnunk, de ne higgyük, hogy ez a panacea, melytől a magyar iparművészet felvirágzását várhatnók. A modern Magyarországnak modern magyarságra és modern iparművészetre van szüksége, nem pedig avult hagyományokra." 4 A Művészi Ipar, mely Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter támogatásával jött létre, fontos fóruma a vitának. Itt közli Szalay Imre minisztériumi osztálytanácsos jelentését az 1885-ös országos kiállításról. Véleményét - mely beosztása miatt hivatalosnak vélhető - óvatosan fogalmazza meg: van ugyan magyar népies stílus, de ki2. Huszka J., 1885/a. 46. 3. Huszka J., 1885/b. 69. 4. Pulszky K., 1885.199. 830