A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)
MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - KISHONTHY Zsolt: Huszka József, a „magyar stílus” előharcosa
HUSZKA JÓZSEF, A „MAGYAR STÍLUS" ELŐHARCOSA KISHONTHY ZSOLT Huszka József 1854. november 20-án született Kiskunfélegyházán. A gimnáziumot Kiskunfélegyházán, Szegeden és Szentesen végezte, 1873-tól pedig két évet a Budapesti Műegyetemen tanult. 1875-től a tanárképzőbe járt, ahol rajztanári képesítést szerzett. Tanulmányai elvégzése után Erdélybe került. Tanított a deési polgári iskolában, a zentai községi gimnáziumban, majd 1878-tól a sepsiszentgyörgyi polgári iskolában. Ez utóbbi állomáshelyén többek között az ő közreműködésével jött létre a Székely Nemzeti Múzeum néprajzi gyűjteménye, s e gyűjtés alapvetően, élete végéig meghatározta tevékenységi körét. Behatóan kezdett foglalkozni a művészettörténettel, a néprajzzal, és bővítette építészeti ismereteit is. Nagy lelkesedéssel látott hozzá a székely népi ornamentika és Erdély középkori emlékeinek összegyűjtéséhez. Sepsiszentgyörgyi tartózkodása alatt végigjárta Székelyföld és Erdély templomait, s elsőként „fedezte fel" és örökítette meg a középkori freskókat. 1883-ban jelenik meg a Magyar díszítési motívumok a Székely földön című munkája, melyben a „magyar nemzeti modor" főbb sajátosságait a következőkkel jellemzi: elsőrendű fontosságuk a növényi ábrázolásoknak, ezen belül is a virágoknak van, melyek „nemzeti vonásuknál fogva" mindig stilizáltak. A legősibb és leggyakoribb motívumnak a rózsát tartja, ugyanakkor jóval ritkább az emberi alak- és állatábrázolás, s a mértani díszítés. A második fejezetben a vizsgált tárgyak funkció szerinti felosztását adja: templomi mennyezetek, kórusok, oltárok, hímzések és cserépedények, illetve bútorok. Ezek között legtöbbet a hímzésekkel foglalkozik, majd kétszer annyit, mint az összes többi tárggyal együttvéve. Huszka e munkája főleg leíró jellegű, kevesebbet foglalkozik az elemzéssel, előzmények kutatásával, bár megemlíti a - szerinte legfontosabb - reneszánsz és keleti befolyást díszítményeinkre. 1885-ben jelenik meg három kisebb tanulmánya a Művészi Ipar, illetve az Archeológiai Értesítő hasábjain, s első igazán nagy visszhangot kiváltó munkája, a reprezentatív kiállítású album: a Magyar díszítő styl. Az album címlapján, a főcím alatt, az alábbi szöveg igazítja el az olvasót: „Műiparosok, ipar- és polgári iskolák, tanitó- és tanítónő képezdék, valamint középtanodák használatára". A mintalapokat bevezető tanulmány azonban már egyértelműbbé teszi Huszka törekvésének kettős célját: egyrészt bizonyítani létét „a magyar nemzeti díszítő iránynak", s megingatni „a nemzeti műirány nemlétét vitatható kishitű kétkedést" - írja, másrészt igazolni e motívumok létjogosultságát a magyar nemzeti művészetben. A népi ruházaton belül a legősibb ruhadaraboknak a subát és a szűrt tartja, melyekhez hasonlót nem lát a környező népeknél, s melyeken „a nép gondolkodásmódja, jelleme, vérmérséklete, szóval egész egyéni valója érvényesül. Bátran mondhatjuk tehát, hogy a cifra szűr és suba a magyar ízlés tízparancsolatja, amit a figyelmes szemlélő rögtön le is olvashat." 1 1. Huszka J., 1885/a. 46. 829