A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - MAKOLDI Sándor–M. PAP Gizella: A népművészet alkotás-pszichológiájáról (Három fafaragás elemzése a tartalom és forma egységében)

A NÉPMŰVÉSZET ALKOTÁS-PSZICHOLÓGIÁJÁRÓL (Három fafaragás elemzése a tartalom és forma egységében)* MAKOLDI SÁNDOR - M. PAP GIZELLA A múlt századi, de még a II. világháborúig készült népművészeti tárgyak jó része is úgy került a múzeumok, gyűjtők birtokába, hogy a készítők nevét, az alkotás egyéb körülményeit, de még sokszor a készítés helyét sem ismerjük, noha talán mód lett volna még beszélni is a készítővel. A tárgyak, még ha viselnek is feliratot, a nevek ismeretlen emberek erőfeszítéseit, szellemi hagyatékát hordozzák. Az ismeretlenség az egyéniség hangsúlyozásának fölöslegességét takaró szemlélet az uralkodó mind a népművészetben, mind a régebbi korok hasonló felfogású alkotó periódusaiban, pl. a korai kereszténységben, a korai görög kultúrában, az ókori népek majd minden korszakában - amikor is általában jelszerűen, fogalmi szinten alkottak. Egy borotvatok, amit 1897-ben faragott valahol magának gazdája, évekig izgalmas rejtély volt számunkra, s kérdéseinkre a néprajzi szakirodalom sem adott választ (1. kép). Az Alföldön előkerült 24,5x5x6,5 cm-es fadoboz felülete - az alját kivéve - tele van faragott, karcolt jelekkel - későbbi tulajdonosa még négy, beapplikált medállal is díszítette. A két „cserepes virágon" kívül nem volt rajta semmi olyan ábrázolás, amiről első látásra meg lehetett volna állapítani, hogy mi is az. A képzőművészetben évszázadok óta figyelt alkotás-mechanizmusból tudjuk, hogy értelmetlenül, cél nélkül semmi nem kerülhet ki az emberek keze alól, és a kultúrtörténet bizonyítja, hogy csak a legutóbbi idők szülték az öncélú díszítményeket, a néprajz pedig arra figyelmeztet, hogy a hagyományos jeleknek pl. mágikus tartalma volt esetleg évezredeken keresztül is. Az őskor óta létező jelek fennmaradásukat annak köszönhették, hogy a kozmosz, a természet közvetlen megfigyelése, törvényeinek jelekbe sűrítése révén keletkezett formájuk és tartalmuk fontos volt az ember számára. A későbbi civilizáció-alakulatok, pl. minket érintő kereszténység is átvette őket, más szövegbe ágyazott, lényegileg azonos tartalommal (pl. Krisztus = meghaló-feltámadó = Nap típusú, természetisten).

1 A magyar népművészetben is kétségtelenül megtalálható e jelek használata. Amennyiben K. Csilléry Klára az ácsolt ládák jeleit középkori eredetű, értelmüket vesztett ékítményeknek vallja,

2 felismeri, bár korlátozottan az összefüggést. Kérdés, hogy értelmüket vesztették-e a jelek? Hiszen Magyarországon a népi, nemzeti kultúrát hordozó paraszttársadalom még a XIX. században is a természet köz*Jelen tanulmány vizsgálati módszerével és eredményeivel a kötet szerkesztői és az írás lektora nem tudnak azonosulni. Közlését azért tartjuk mégis indokoltnak, mert az elmúlt évek során egyre erőteljesebb vonulata rajzolódik ki a népművészeti vizsgálatok ezen irányzatának, s ezzel kívánunk lehetőséget teremteni a szakmai vitára. (Szerkesztők) 1. Seibert, J. (szerk.) 1986.193. 2. K. Csilléry K., kéziratos lektori véleménye - 1986. 683