A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - BODÓ Sándor: Pásztorok a Bodrogközben

végén foglalt helyet.

22 A pásztorok egymásnak komái voltak, sohasem tegeztek egymást. Koma!, Komám! volt a megszólítás formája.

23 A gazdákkal való kapcsolatukat a kölcsönös megbecsülés jellemezte. A munkáját felelősséggel ellátó pásztornak volt becsülete. Az uradalomtól erőteljesebb, a faluközösségektől lazább függőségi viszonya előzékenységre, illendő viselkedésre késztette a pásztort. A függő viszony tükröződött abban is, hogy a pásztor és családja a jelentősebb ünnepek alkalmával (karácsonykor, újévkor, húsvétkor, pünkösdkor) végigköszöntötte a nyájbeli állatok gazdáit, akik köszöntését ajándékokkal és hasonló jókívánságokkal viszonozták. Az előzékenység jutott kifejezésre abban is, hogy a gulyás, de a csordás is, gyógyította a nyájában megbetegedett állatokat. Az ugyan kötelessége volt, hogy a beteg állatról hírt adjon a gazdának, de a gyógyítást, a jószágok szeretetén túl, a gazdákkal fenntartott jó viszony és kölcsönös megbecsülés jeleként végezte. Ugyanakkor tisztelték és éveken át megtartották a jó pásztort a gazdák is, hiszen vagyonuknak jelentős hányadát bízták kezére. Megbecsülésüknek oly módon adták jelét, hogy a gulyás évi bérét bőven adagolták. A gulyabeli tehén felfolyatásának híréért a pásztort tisztességgel vendégül látták. Az ünnepnapon kihajtó csordást a kapuban mindig bélessel várták, s néhol egy-egy pohár borral is kínálták. Gyakori volt, hogy egy ünnepnapi kihajtásnál egy zsák béles is összegyűlt.

24 A csordás fizetségének része volt évente és jószágonként egy-egy vacsora. Az utcánként házról házra menő sorkoszt adásakor a családok szinte ünnepi lakomát rendeztek.

25 Többnyire megkérdezték a csordást, mit szeretne enni, s kívánságát teljesítették. A rossz vacsorát adót szájára vette a pásztor és a falu is. Csúfolódó mondókával énekelték ki a fukar gazdánét:

26 „Ki cibere, ki dara, Balognéé haluska." A pásztorfeleségek helyzete sajátos volt a falu társadalmán belül. A gulyások és csordások, valamint a juhászok és csikósok feleségei külön csoportot alkottak. Általában e csoporton belül barátkoztak, szomszédoltak, segítettek egymásnak. A faluközösség egy csoportban álló pásztorházaiban lakó családok hátrányosabb helyzetben voltak azokkal szemben, akiket - tősgyökeres falubeli voltuk és saját házuk következtében - a falu társadalma jobban befogadott. Különállásuk ténye jellemzően domborodott ki foglalkozási endogám szokásukban.

27 A bodrogközi gulyások feleségei ritkán tartózkodtak a legelőn. Jobbadán a számadó volt az, aki a jószágokkal kapcsolatos teendői (pl. betegségnek, tehén felfolyatásának bejelentése) miatt a faluba látogatott. Ilyen alkalmakkor tért be a családjához, vette magához a következő egy-két hétre szánt élelmet stb. Csupán újabban, talán 80-100 év óta élő gyakorlat, hogy a pásztorfeleség időnként kilátogat a legelőre. Hetente, néha gyakrabban is főtt ételt vitt ki a pásztornak és bojtárjainak. Rendbe tette a kunyhó környékét, kimosott és megetette a tanya közelében tartott baromfiakat. Telepítette, gondozta és gyomlálta a pásztortanyától nem távol, kerítetlenül álló veteményes kertet is. Néha több napot is ott töltött a feladatok ellátására, s ilyenkor éjszakára 22. Vö: Szűcs 1., 1966. 47. 23. Szatmárban hasonlóan szólnak egymáshoz a pásztorok. Luby M., é. n. 71. 24. Vö: György K., 1971. 55. Cigándi adatot közöl. 25. Hajdúböszörményben is jeles alkalom volt a csordások vacsorája. BencsikJ., 1971.136. 26. A kosztolásra vonatkozó régi ungi-szabolcsi szólásmondás: „Sohase derelye, mindig csak cibere, paszuly, paszuly" - a csordáskürt hangját utánozza. Nyárády M., 1968. 7.; Hajdúböszörményben így terelték a rossz vacsorát adó gazda tehenét: „Ne, paszuly, ne! Ne, káposzta, ne!" BencsikJ., 1971.136. 27. A témát, elsősorban a juhászközösségek nőtagjaira vonatkozóan, Gunda B. foglalta össze. GundaB., 1972-1974. 239. 598