A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - BODÓ Sándor: Pásztorok a Bodrogközben

a pásztorkunyhóban húzódott meg. Mintegy 50-70 éve több falu és uradalom is kinn a legelőn, az aklok szomszédságában építette fel a pásztorházat (pl. Tiszakarád határában a Tróconyi legelőn), ahol azután a gulyás együtt élt a családjával. A csordások feleségei még kevesebb alkalommal jutottak ki a legelőre. Gyakran segítettek ugyan az állatok kihajtásában, de szerepük a csordának a faluból történő kihajtásával megszűnt. Éppen ők voltak azok, akik az aznapi funkcióját betöltött csordáskürtöt hazavitték. Az viszont előfordult, hogy bojtárfiú hiányában 10-12 éves leánygyermeke segítette a legelőn a csordást. A Bodrogköz vidéke 1944 őszén szabadult fel. Az ország újjáépítésének 1950-ig terjedő korszakában - a hagyományoknak megfelelően - mindenütt gyorsan erősödött és fejlődött az állattenyésztés. Az igaerőgondok megszűnése és sok új istálló építése jelezte az állatállomány növekedését. A korábbi y'ogok alapján továbbra is a parasztság használta a legeltetési bizottság kezelésében lévő legelőterületeket. A gyors fejlődést a termelési kedv csökkenése, a kötelező beszolgáltatás, a termelőszövetkezeti csoportok megalakulása, ill. nem kellő hatékonyságú gazdálkodása és a földterületek tagosítása szakította meg, 1950 táján.

28 Ennek a korszaknak kedvezőtlen irányú változása, hogy a parasztgazdaságok árbevételében az állattenyésztés (dominánsan a szarvasmarhatartás) részesedése 60%-ról kb. 40%-ra csökkent. A tendenciát véglegesen a termelőszövetkezeti mozgalom 1959-60-as fellendülése változtatta meg. A megerősödő termelőszövetkezetek egyre nagyobb súlyt fektetnek a szarvasmarhatenyésztésre, hizlalással és fejő tehenészettel jutnak jelentős bevételekhez.

29 A termelőszövetkezetek mellett rendkívül jelentős a háztáji szarvasmarhatenyésztés, ahol a tsz-gazdák elsősorban tejelő tehenekkel, másodsorban hízó jószágokkal foglalkoznak. A megváltozott körülmények között jelentősen módosult a pásztorok helyzete a társadalomban. Nem minden faluban, de sok helyütt még 1972-ben is tartottak a termelőszövetkezetek kinnháló szarvasmarhacsapatokat. Régi pásztoraink többsége belépett a tsz-ekbe, s mint tag kapott és kap biztos fizetést. A legelőn többnyire a tsz hízó gulyacsapatát őrzik, gyakran „villanypásztor" segítségével, vagy pedig a tsz-majorok tehenészeti telepén végeznek állatgondozói munkát. Egykori gyógyító feladatukat teljes egészében állatorvosok látják el. Talán a legelőn, a családtól távol élés kényelmetlenségei miatt állapították és állapítják meg munkabérüket mindig magasan. A régi, községiuradalmi pásztorházakból a maguk építette lakóházba költöztek. Egyik faluból a másikba vándorlásuk megszűnt. Társadalmi helyzetük megerősödött. A régi pásztorok másik része faluközösségek tehéncsordájának őrzését vállalja. A közösségek a hagyományos rend szerint választják meg évről évre a csordást, ami feltétlenül e réteg szelektálódását vonta maga után. Tudunk ugyanis több olyan pásztorról, akit az ipari munka csábított el mesterségétől. Az 1960-as évvel meginduló újabb fellendülés, a háztáji szarvasmarhaállomány számának erőteljes megnövekedése sok új csorda megújítását eredményezte. A pásztorok száma azonban ehhez a megújuláshoz nem volt elegendő, s így került sor sok „kénytelen csordás", elsősorban cigány alkalmazására. Feladatukat ők is becsülettel látják el, de a pásztorok tevékenységének köréből csak az őrzés szűk feladatát vették át. 28. SzénayL., 1972. 193. 29. Szénay L., 1972. 199. 599