A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 25-26. Tanulmányok Szabadfalvi József tiszteletére. (1988)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - BAKÓ Ferenc: A Palócföld centrumának településformái

mány segítségével nem határozható meg, de ismerve Mátraderecske történetét feltételezhető, hogy ez a Rákóczi szabadságharc után következett be, amikor a birtokot a király elkobozta és felosztotta.

3 A szétszórt települések megszüntetésének ez az időpontja nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy jóval korábban, évszázadokkal azelőtt is megvoltak. Elterjedésüket a tudomány kelet-magyarországi, székely és román területekről ismeri,

4 így a Mátra vidékén előfordulása nóvumnak, talán elszigetelt jelenségnek számít. A mátraderecskeivei rokon, vagy hozzá hasonló példák azonban arra a következtetésre vezetnek, hogy a szétszórt településtípus területünkön nemcsak a régiségben, hanem a jelenben is ismert. A XIII-XV. században Mikófalva mai határában még négy településről tudunk, Mátraszőlős határában a mai mellett még három lakott hely volt, Kazár határában pedig kettő. Ezek a tanyák a XVI. századi dézsmajegyzékekben már nem szerepelnek, tehát megszűntek, lakosságuk beolvadt valamelyik szomszédos település népébe. Kivételt képez Karancskeszi, melynek pusztái, s elsősorban Baksaháza a bennük lakó kisnemesi családokkal - átvészelték a török időket és ma is lakottak. A szétszórt településmód koncentrálódásának egy másik példája Bodony, melyhez ismeretlen időben a hagyomány szerint a határ egyik pusztája, „Bodon berki" csatlakozott nyolc ház népével együtt. A mai falvak határának és népességének kialakulásában - amint láttuk -jelentős szerepe volt egy-egy szomszédos, önálló község elnéptelenedésének. A török betörések elpusztította falvak határa és megmaradt lakossága a túlélő települést gyarapította. Néhány ilyen egyesülés annyira megnövelte az új község határát, hogy annak megművelése csak szállások megszervezésével vált lehetségessé.

5 Még a török hódoltság előtti településviszonyokat idézi az a néhány faluban megmaradt történeti hagyomány, hogy egy időben a községnek nem volt temploma és több faluval együtt egy templomba közösen jártak. A hagyomány éppúgy vonatkozhat a XVII. század és a XVIII. század első fele zavaros, létbizonytalansággal terhes viszonyaira, mint a korábbi évszázadokra. Szabó István XV. századi, dél-dunántúli apró falvakról szólva kimutatja, hogy 56 százalékuknak nem volt temploma, vagy kápolnája.

6 Ezeket a viszonyokat a török hódoltság minden bizonnyal csak súlyosbította, ezért elfogadható, hogy Trázs (őrhalom), Nádújfalu és Eger bocs egy időben más falvakkal közös templomot használt, Bodonyról és Sajópüspökiről pedig a történeti források állítják ugyanezt. A közös templom, éppúgy mint az egy egyházközséghez tartozás, a kultúra egységesítésének irányába hat, mert alkalmat ad bizonyos műveltségbeli elemek átadására és átvételére. A településnéprajz területünkön megőrzött archaikus elemei között figyelmet érdemel a falukapu, amelynek egy példányát még a közelmúltban is használták. A falukapu lényege - anyaga, formája, alkalmazása - alig tér el annak általános jegyeitől,

7 egyedül terminológiája sajátságos. A Fedémesen, Felsőtárkányon és Egerbocson ismert falukapu neve Füzesabonyban „serte kapu", éppúgy, mint a XVIII. században Egerben, a városfalon nyíló egyik gyalogkapué. Nevét a Sertekapu utca ma is őrzi. A falukapu mellett kiképzett gyalogos átjárót Fedémesen „gát"-nak, Felsőtárkányon „háskó"-nak 3. BakóF., 1978-1979.219. 4. Szabói., 1969.129. 5. Elpusztult, illetve egyesült falvak: Drah-(Trázs), őrhalom, Pósváralja-Bükkszék, Feltárkány-Altárkány-Felsőtárkány, Butaj-Egerbocs, Felsővelezd-Sajóvelezd, Bolya-Tarnalelesz, Buja-Hevesaranyos. 6. Szabói, 1969.184-185. 7. Magyar Néprajzi Lexikon II. 30. 502