A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

NÉPRAJZI TANULMÁNYOK - SZABADFALVI József: A sertéstenyésztés néprajzi kutatása Magyarországon

gal ütötték le a levágni óhajtott példányt, ez volt a vevőártány vagy a vevődisznó. A vevőmalac kifejezés ebből alakulhatott ki. Századunk első harmadában Herman Ottó 1914-es pásztor-szótára szolgáltatta a legbőségesebb irodalmat a magyar sertéstartás technikájára és jellegzetes terminológiájára. Mintegy 36 oldalon át közöl - a sertéstartás egészét felölelő — történeti, néprajzi és népnyelvi (terminológiai) adatokat.

33 1924-ben ugyancsak a Magyar Nyelvben Csefkó Gyula a (Herman Ottó szótárában is szereplő) pázsit disznó kifejezést értelmezte.

34 A pázsit disznó a makkos erdő híján, csupán legelőn nevelt, tartott állatot jelentette. A magyar nép hagyományos sertéstenyésztésének egyes kérdéseire csak az 1930-as években figyelt fel a néprajzi irodalom. Kiss Lajos: A szegény ember malaca című szociografikus írásában a szegénység életében, táplálkozásában betöltött szerepét villantja fel.

35 1939-ben A szegény ember élete c. könyvében pedig a kiskanász, a csürhés kanász és a disznókupec életéről és tevékenységéről ír egy-egy néhány oldalas fejezetet.

3 6 Az első, kimondottan néprajzi szakcikket a zselici kanászéletről Gönyey Sándor 1935-ben írta.

37 A Nagysárréten, a lápon folytatott, egykori sertéstartást Szűcs Sándor 1940-ben dolgozta fel.

38 (Ezt követően a főként sertésmakkoltatásra figyelt fel a szakirodalom, ezt hátrább külön összegezem.) Népi disznótartás Széphalmon címmel 1965-ben Hajdú Mihály közöl tanulmányt.

39 A beregi sertéstenyésztést 1971-ben Csiszár Árpád,

40 a zempléni község, Filkeháza népi sertéstartását 1972-ben Petercsák Tivadar dolgozta fel.

4 x A magyar sertéstenyésztés extenzív sajátosságait, elsősorban a lápi és a makkoltató sertéstenyésztést,

42 illetve az azzal együttjáró migrációs jelenségeket

43 e sorok írója ugyancsak az 1970-es években dolgozta fel. Az állati fehérje jelentőségére a hagyományos sertéstartásban Halász Péter figyelt fel külön tanulmányban.

44 Mint előbb említettem a sertések őszi, téleleji erdei takarmányozása, az ún. makkoltatás az 1930-as évek legvégén került a kutatás homlokterébe. A századelő pásztorkodási monográfiái — pl. Ecsedi István hortobágyi és Madarassy László kiskunsági könyvei — nem is említik. Az 1930-as években megjelent összefoglaló munkáiban, A magyarság néprajzában, Györffy István is csupán megemlíti. Gunda Béla ormánsági kutatásai kapcsán bukkant rá a Dráva-mentiek szlavóniai sertésmakkoltatása, 1938-ban leírta annak eljárásait és migrációs vonatkozásait.

45 Néhány évvel később, 1946-ban Kodolányi János közölt néhány oldalas leírást az ormán33. Herman O., 1914. 540-576. 34. Csefkó Gy., 1924.29-30. 35. Kiss L., 1930. 36. Kiss L., 1939. 37. Gönyey (Ébnerj S., 1933. 38. Szűcs S., 1940. 39. Hajdú M., 1965. 40. Csiszár A., 1971. 41. Petercsák T., 1972. 42. Szabadfalvi J., 1972.; Szabadfalvi J., 1979. 43. Szabadfalvi J„ 1971. 44. Halász P, 1970. 45. Gunda B., 1938.; Gunda B., 1956. 296