A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)
TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - TAGAI Imre: A vizualitás cézanne-i forradalma és az avantgarde
teljesen elszigeteltek egymástól, másfelől közvetlen megfelelés van köztük. Annak a szabadságnak, ami az objektum világában az áruk közötti szabad válogatás, a szubjektum világában a látszólag öntörvényű, mind egymástól, mind a külvilágtól független belső impulzusokban való szabad válogatás a megfelelője. E szabadság közvetlenül ellentétével, az abszolút determináltsággal azonos. A transzcendálás ebben a világban nem lehetséges. Az individuumba kiirthatatlan vágy van betáplálva az adott túllépésére, transzcendálására, de a megvalósítás mindig az adottak közötti válogatásként, egyik adottól a másikig való hányódásként lepleződik le> egyfajta rossz végtelen értelmében, s mennél rafináltabb a menekülés, annál gyorsabb a kifáradás. Az „izmusok" az individuumnak ezt az elidegenült szabadság élményét fogalmazzák meg, fejezik ki, különböző vonatkozásokban, úgy próbálva túllépni szubjektum és objektum elidegenült dichotómiáján, egymástól való fetisizált elkülönítésén, hogy különböző módokon és hangsúllyal (ez adja az egyes „izmusok" relatív elkülönítésének lehetőségét) feloldják őket egymásban. Az „izmusokat" ugyanakkor az teszi izgalmassá és termékennyé, hogy mindegyikük az individuum szab ad ságélményének egy-egy jogosult mozzanatán alapul (noha azután ezt a mozzanatot általában abszolutizálja). De ami még fontosabb: az izmusok többsége mondanivalója kifejezésére felhasználja a már fentebb tárgyalt cézanne-i vizuális forradalom egy-egy elemét, mozzanatát, jóllehet legtöbbször abszolutizáltan vagy irracionális értelművé változtatva át. Először is adódik egy célszerűnek látszó felosztási lehetőség, melynek alapján az izmusokat két csoportba foglalhatjuk: (1) amelyek - úgy tűnik —közvetlenül a szubjektum belső világának adnak öntörvényű formát pl. fauvizmus, expresszionizmus, dadaizmus, szürrealizmus, s (2) 4 amelyek az objektum valamiféle analízisét kísérlik meg az individuum új értelemben felfogott szabadsága nevében pl. kubizmus, konstruktivizmus, futurizmus. Bizonyos értelemben az impresszionizmus-naturalizmus polarizálódás folytatódásáról van itt szó. Még tisztábban megfigyelhető ez a kettősség az absztrakt festészet esetében — foltokat, pacákat használó absztrakt expresszionizmus —,. illetve geometrikus „alap"-elemekből álló szigorú konstrukciók. (Gondoljunk pl. egyfelől Kandinszkij bizonyos képeinek szubjektív expresszionizmusára és másfelől Mondrian négyszögekből, geometrikus elemekből, kiszámított arányok alapján összeállított purista képeire.) Az „izmusoknak" ez a két csoportra osztása azonban csak abban az értelemben jogosult, hogy valóban elmondhatjuk: egyes „izmusok" inkább a szubjektum, a szubjektum belső világának kifejezése (ábrázolása) mig mások az objektum „analízise" felől közelítik meg a problémát, abban azonban konvergálnak, hogy végső soron — egy szubjektív, intuiciószerű élmény formájában — feloldják egymásban a szubjektumot és objektumot, egyetlen kiáltásban vagy egy pillanatra kimerevedett, billenékeny struktúrában fejezve ki és egyben tagadva szubjektum és objektum egymástól való elidegenedettségét. Nézzük most már egyenként a legjellegzetesebb „izmusokat". Foglalkozzunk először a fauvizmussal, melyben hihetetlenül gazdag és összetett értelemben van továbbgondolva a cézanne-i vizuális problematika. Új jelentések, új összefüggések válnak explicitté, mintegy csíraszerűen előlegezve szinte mindazokat a tendenciákat, erővonalakat, melyek azután a különböző izmusokhoz vezettek. A fauvizmus vizuális lényege az — s itt most elsősorban Matisse és részben Derain fauvizmusára gondolunk —, hogy benne az egyik tónustól a másik tónus felé tartó 204
