A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 24. (1986)

TÖRTÉNETI, IRODALOM- ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI TANULMÁNYOK - B.KOVÁCS István: Erkölcs és fegyelmezés a felsővályi egyházban a jobbágyfelszabadítás előtt

kizárták a testületből. 1829-ben egy „gyanús társalkodásért" beidézett asszonyt, mivel elmulasztotta a megjelenést, 6 Ft-ra büntettek. 1833-ban egy megesett leány tett panaszt, hogy az apa „a gyerek nevelésében segíteni nem akarja", amiért a presbitérium az utóbbit 12 Ft szakaszonként történő lefizetésére ítélte. Az utolsó paráznasági eset 1835-ben került a presbitérium elé, amikor egy özvegy nemesasszonyt „feslett életéért, bordély háztartásáért" 6 Ft pénzbírságra büntették és eltiltották „az első székből való járástól." A felsorolt példák meggyőzően mutatják a paráznaság súlyos megítélését. Ezzel nem áll egyedül a vályi egyház. Serkében pl. 1790-ben a parázna nőket a faluból kiűzték.

14 A házas paráznaságot még szigorúbban büntették. A bűnösök között nemesek és parasztok nagyjából azonos arányban vannak képviselve. Amennyire ez az adatainkból kivehető, a parázna személyek többnyire a társadalom perifériális rétegeiből kerültek ki nagyobb számban. Sok köztük az özvegy, árva. Volt köztük olyan is, akit társadalmi helyzete (szolgabíró özvegye) kiemelt az átlagból. Az ilyen eset jelentősége a közösségre gyakorolt hatás miatt sem lebecsülendő. 1815—1825 között 7 alkalommal került a presbitérium elé rágalmazási ügy. Figyelemreméltó, hogy a rágalmazók és rágalmazottak egy eset kivételével ugyanazon társadalmi réteghez tartoztak. Az egyetlen kivétel esetében is a parasztasszony egy másik nemesasszony társaságában követte el tettét. A bűn megítélésénél érdekes különbséget fedezhetünk fel a nemesi és paraszti réteg esetében. Míg a parasztok büntetése kisebb összegű pénzbírság (1 RFt, 10 garas), a nemesek egymás közti rágalmazási eseteiben 8—10—12 Ft-os büntetéseket is kiszabtak. A két réteghez tartozók azonos arányban fordultak elő. Lopási esettel mintegy negyedszáz alkalommal foglalkoztak 1781—1811 között. Feljegyeztek a jegyzőkönyvekben pénz-, malac-, vászon-, szőlő-, búza-, ólom-, fa-, gyümölcsfa és talplopást. 1781-ben „nemes ifjú legény B.András az Alföldön V.Jánossal együtt aratván a derék szíjjából V. Jánosnak a pénzét ellopta, melyről penitiált a Tanuló házban .. ." 1805-ben „ifjú legény K. István búzalopásban és egyébben is találtatván, a parochián poenitentiát tartott." 1810-ben B. Andrást „akit Ratkón a vásárban talp lopásban találtatván, minekutánna ott meg büntettetett volna érdeme szerént cselekedetéért, itt is azeklesiai fenyítéknek önkint alája adta magát és bűnéről vallást tett a Ns. Consistorium előtt." 1810 után a leggyakoribb büntetés a pénzbírság lett. 2—5 Ft között mozog a kiszabott bírság összege. Utoljára 1842-ben került lopási eset a presbitérium elé. Két nemes ifjú panaszt tett társaik ellen, hogy mikor a Nyírségen arattak, gabonát loptak tőlük. A lopást a presbitérium „mint hatósága körén kíveleső tényt meg nem büntethetvén, tek. B. A. fő gondnok úr által az illető szolgabírói hivatal elejibe kívánja minél elébb feljelenteni." A vizsgált korszak első részében (hozzávetőleg 1810-ig) a lopók közt kétszeres a túlsúlya a paraszti származásúaknak, mígnem az ezt követő időszakban a nemesek aránya már jelentősen meghaladja a paraszti származásúakét. Adataink szerint mindössze négy alkalommal foglalkozott a presbitérium verekedési esettel. 1811-ben két verekedésért beadott paraszti származású ifjút 24—24 botütésre ítéltek. 1831-ben két nemest 4-4 Ft-ra, a verekedésben ugyancsak részt vevő parasztlegényt 12 botütésre büntették. Ugyanezen évben a rablótámadás miatt bepanaszolt 5 14. Tóth S., 1888. 63. 104