A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 22-23. (1985)

VIGA Gyula.: Gyümölcstermesztés és a gyümölccsel való kereskedelem a Bükkalján

2 kép. Csomókban árult cseresznye a miskolci piacon (Viga Gy. felvételei) Az alföldi fuvarokat a fogattal rendelkező gazdák bonyolították, akik vagy saját gyümölcsüket vitték piacra, vagy bérben fuvarozták az árut a fogattal nem rendelkezők­nek. A kistájon belül a háton való szállítás játszott főszerepet a gyümölcskereskedelem­ben, bár itt is előfordult, hogy több asszony közösen fogadott meg egy fogatot, ami piacra szállította a portékájukat. Borsodgeszti adatközlőm ezt a következőképp mondta el: „Nekünk két fogatunk is volt az 1930-as években, azzal vittük a gyümölcsöt a piacra, Miskolcra. Volt olyan, hogy 30 asszony is pakolt a két szekérre. A kocsiderekat tele­raktuk kosarakkal, széna közé, több sorban. Ezt ledeszkáztuk, majd újabb sor ment rá. A deszkák túlértek a kocsi oldalán, s kiálló végükre is tettek.kosarakat. A lőcshöz két rudat erősítettek dróttal vagy lánccal, s az asszonyok, akik a kocsi oldalán ültek, ide támasztották a lábukat. Volt, hogy tíz asszonyt is elvitt a két szekér, a sok kosár mellett: aki nem tudott felülni, az gyalog előre ment. Az asszonyok pénzzel fizettek a szállításért, kosaranként valami keveset. Volt olyan, hogy 50—60 kosár is elment a két szekerén." 30 A szilvát ponyva közé öntötték fel a szekérre, melyre ilyenkor - főleg bogácsiak — a Tisza-mentéről beszerzett vesszőkast tették fel. A szilvát zöld gallyakkal takarták be, hogy a melegtől védjék. Egy szekérre 12-20 véka szilva fért fel, a szekér méretétől függően. A keményebb gyümölcsöt (alma, körte) a kiszalmázott szekérderékba öntötték, 30. Lukács Béláné 64 éves adatközlő, Borsodgeszt. 298

Next

/
Oldalképek
Tartalom