A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982)

PARÁDI Nándor: A kácsi középkori lakótorony

Rendeltetésük szerint akadtak olyanok, amelyeknél a megerősített gazdasági központ jellege volt erősebb. A 13. század második felében már léteztek olyan központok (pl. az ásatással is megkutatott Mstenice), ahol a kőfallal védett lakótornyot árok választotta el a nemesi udvarháztól és a közelében levő gazdasági épületektől. Morvaországban ezek a kisméretű erősségek a kisebb nemesség megerősödött helyzetéből fejlődtek ki; virágzásuk a 13. század második felétől a 15. század végéig tartott. A 16. században sok kis erősség vesztette el védelmi szerepét és lassankint az ott épülő várak vagy kastélyok foglalták magukba. A hazai kisebb méretű középkori erősségek, várak összefoglaló vizsgálatára és feldolgozására még nem került sor; a morvaországiak ismeretében azonban arra következtethetünk, hogy a fejlődés nálunk is nagyjából hasonló módon ment végbe. Az eddigi kutatás azt látszik bizonyítani, hogy a hazaiak is a morvaországiakkal közel egyidőben keletkeztek, s kialakulásuk a királyi hatalomtól távolodó és megerősödő világi birtokosokhoz kapcsolódott. Eddig elég hézagosan, de az ország több részén is meg lehetett figyelni, hogy a kisebb megerősített földesúri lakóhelyek a középkori falu (feltehetően a birtokos faluja) közelében helyezkedett el.

4 7 A kőből épített lakótornyoknál viszont olyan eltérés mutatkozik, hogy ezek inkább (vagy legalábbis egy részük) a nagyobb birtokosok, egy-egy Árpád-kori nemzetség megerősített helyei voltak, amelyekhez a lakótornyon kívül esetleg más építmények is tartozhattak.

4 8 A kácsi várhegyen végzett kutatás eredményeit felhasználva, a lakótornyok vizsgálatát a következőkben foglalhatjuk össze: A magyarországi várépítészet kialakulásához a lakótornyok szorosan hozzá tartoztak. Építtetői az Árpád-kor folyamán végbement társadalmi és gazdasági átalakulás következményeként, legnagyobbrészt a királyi hatalomtól egyre függetlenedő és megerősödő világi birtokosok soraiból kerültek ki. Ezek a védelemre alkalmas építmények többnyire fából készültek, árokkal és sánccal megerősített kisebb területen álltak. A kácsi várhegyen végzett ásatás bizonyította, hogy lakótornyok kőből már a tatárjárás előtti évtizedekben is épültek, és ezek is a kor védelmi építészetének megfelelően és földesúri lakóhelyeivel egyezően árokkal és sánccal megerősített kis térségen helyezkedtek el. Arra következtethetünk, hogy a lakótornyok első megjelenése korban (12. század vége—13. század eleje) és elhelyezkedésében is ezekhez kapcsolható. Méretük és formájuk legtöbbször a kácsi 10X10 m-es alapterületével, falvastagsággal és négyzet alaprajzával egyezik, s ebből arra következtethetünk, hogy általános volt, az építtetők anyagi helyzetéhez, képességéhez igazodott. A lakótornyok jelentősége nemcsak megjelenésükben és kialakulásukban, hanem a középkori várépítészet továbbfejlődésében is világosan lemérhető. Az újabb épületekkel nagyobbított várnak legtöbbször magja, központi része maradt. A kácsi lakótorony és környéke középkori településtörténetének és birtokviszonyainak vizsgálatánál abból kell kiindulni, hogy a magyar honfoglaláskor Borsod megyét az 47. Nováki Gy.-Sándorfi Gy.-Miklós Zs., 1979. 92. 48. Erre vonatkoztatjuk Fügedi E., 1977. 19. alábbi sorait: „Az sem lehet kétséges, hogy elsősorban a király környezetében levő nagybirtokosoknak van meg a kellő anyagi erejük és ismeretük ahhoz, hogy az ilyen erődítményeket felépítsék, . . ." 25