A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 21. (1982)
VIGA Gyula: A Bükk-vidéki falvak 19. századi életmódjához
faszén- és mészfuvarozás a közelmúltban is vonzóbb volt, s jövedelmezőbb, mint a fa szállítása. A panaszos levél szemléletesen fogalmazza meg a hegyi fuvarozás nehézségeit, a jószágnyúzó utakat, a nehéz kenyérkeresetet. Mindezek ellenére a fuvarosok voltak a legtehetősebbek a bükki falvakban, társadalmi-gazdasági helyzetük elérendő cél és modell volt a többiek számára. * Úgy vélem, hogy a fentebb bemutatott három irat azon beszédes adatok közé tartozik, amelyek alkalmasak a tradicionális kultúra egy-egy területéről viszonylag zárt kép megfogalmazására, Ül. a témakör árnyalására, elmélyítésére, s mindenképpen gazdagítják azt a modellt, amelyet az etnográfus — a recens anyag alapján — felvázolhat. Kétségtelen, hogy a Bükk-hegység - geográfiai értelemben - sokkal nagyobb kiterjedésű, kulturálisan sokkal színesebb, összetettebb annál, hogy néhány településére vonatkozó adatokból messzemenő következtetést vonhassunk le. Az azonban vitathatatlan, hogy a hegység belsejének, ül. a terület településeinek népi kultúrájáról viszonylag határozott kép alakítható ki, s az ismertetett történeti-néprajzi anyag maradéktalanul egybeesik a néprajzi képpel, hangsúlyozva a terület népéletének tradicionális vonásait, kapcsolatát a környező tájakkal, beilleszkedését a táji munkamegosztás kereteibe. A Bükk belsejének birtokbavétele, a hegyvidéki települések megszületése csupán olyan gazdasági háttérrel volt lehetséges, ahol az alföldi jellegű tájak népének mezőgazdálkodása képes volt megteremteni azt a termékfelesleget, amely — speciális termékeiért cserében — kiegészíthette a hegyvidéki falvak szűkös élelmiszertermelését, élelmiszerkészletét. Ily módon a hegyvidék, s így a Bükk belsejében fekvő falvak léte az Alföld és az északi hegyvidék termékcseréjének, gazdasági-kulturális szimbiózisának eredménye, a hegyvidéki életmód pedig az egyik legsajátosabb, s ma még számtalan ismeretlent tartalmazó ethnoökológiai rendszer, kulturális alkalmazkodási forma. Az alföldi és hegyvidéki falvak ezen gazdasági-kulturális kapcsolatrendszere, annak sajátos dialektikája valahol az egész magyar népi kultúra szövetének legalapvetőbb szálai közé tartozik, amely egy évezreden át, szinte a közelmúltig harmonikusan működött. A táji feltételekhez való alkalmazkodás, s a más tájakkal ennek alapján való kapcsolódás rendszerét az elmúlt néhány évtized megváltozott gazdasági rendje bontotta szét, talán nem is mindig okkal és megfontoltan. A kulturális alkalmazkodás ezen tapasztalataira pedig jelennek és jövőnek egyaránt szüksége van. A tradicionális kultúra szempontjából területünk néprajzi képét két tényező sajátosan motiválta. Az egyik a diósgyőri koronauradalom, amely sok tekintetben más fennhatóságot jelentett, mint a más világi és egyházi földesúr, amely egyebek között tudatos, tervszerű erdőgazdálkodása révén — úgy tűnik — határozottan beavatkozott a területén levő, nem kis mértékben az erdőre alapozott életmódot folytató falvak életébe. Ennek minden következményét ma még nem ismerjük, de - mint a bemutatott iratok is jelzik - feltétlenül erősebb befolyást jelentett ez, mint a hagyományos szerkezetű uradalmak hatása a jobbágynépesség erdőlésére. A másik tényező a telepítvényes falvak születése volt 14 : a 18. században az idegen ajkú népesség olyan területeket kolonizált, 14. Részletesen lásd: Sipos /., 1958.; Veres L., 1978. 237
