A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)

PISZTORA Ferenc: A pszichiátriai kórrajzokban rejlő folklorisztikai információk jelentősége a szellemi néprajz számára

228 PISZTORA FERENC Jaj Istenem, jaj nekem az életem, Oda van a feleségem, gyermekem! Óh, Szűz Anyám, Mária, végy fel kegyelemben, Ne hagyj engem elvesznem ez özvegy kenyérben!" E szövegből egyrészt nyilvánvaló, hogy a „költő" a Rudolf trónörökös halála körül keringő ellentmondó hírek, kalandosabbnál-kalandosabb híresztelések közül

20 azt a variációt fogadta el, mely szerint Rudolf orgyilkosság áldozata lett; másrészről többször is kifejezetten utalt a magyar nemzetnek a koronaherceg irányában megnyilvánuló szeretetére, s egyben meghiúsult politikai reményeire.

21 A következő kórtörténetben szereplő mellékletek — melyeket második számú példaként mutatok be — egyszerre szemléltetik a beteg által szerkesztett, s kezelőorvosának szánt, kézzel írott 12 oldalas beadványt, valamint a „királyi törvényszéki orvosoknak" a beteg elmeállapotára és bűncselekményének a leírására vonatkozó 9 oldalas szakvéleményét. Külön ki kell emelnem, hogy ezek az igazságügyi elmeszakértői vélemények rendkívül nagy forrásértékű dokumentumokat képviselnek, mégpedig nemcsak a pszichiáterek, de a társadalomtudományi kutatók számára is. Legfőképpen azért, mert nem csupán pszichopathológiailag dokumentáltak rendkívül bőven, hanem mert részletesen kitérnek a bűncselekmény elemzésére, a beteg egész élettörténetének a taglalására és a szociokulturális körülmények leírására is. Cs. J.-né, 34 éves, római katolikus, szolnoki születésű és lakos, földműves napszámos neje 1901 júniusában került felvételre a Budapest-lipótmezei m. kir. állami elmegyógyintézetbe. Kórisméje: „Tébolyodottság." Folklorisztikai szempontból is érdeklődésre tarthatnak számot a felvevő orvosnak a kórelőzményt rögzítő sorai: „A beteg elmondotta, hogy a férjével 4 év óta rosszul élnek, mivel ő a férjét egy lakójuk feleségével gyanúsította. Férje rosszul bánt vele, elzavarta őt többször a háztól, férjét már semmivel sem tudta kielégíteni... Cs. T.-nét, a lakójukat a férje előbbre valónak tartotta nálánál, s mikor ez a nő elköltözött a házukból, férje még akkor is utána járt. Ő emiatt egynéhányszor a Tiszának akart menni, de a házastársa haza kergette. Az utóbbi időben úgy ők, mint a teheneik betegeskedtek, s egy Földi nevű kuruzsló kezelte őket. De csak addig eredménnyel, amíg jól fizették. Midőn a fizetés kevesebb lett, elhanyagolta őket, sőt újabb és újabb bajokat hozatott rájuk. Amidőn az asszony e bajokat már nem bírta elviselni, elhívatta magához Földit, s miután a bajaiktól nem akarta megszabadítani őket, dulakodni kezdett a kuruzslóval. Majd kiszaladt a kunyhába egy szekerééért, s azzal Földit fejbe vágta. Földi megszédült és elesett, erre több, a fejére mért csapással megölte. Nyugalma csak akkor jött meg, amidőn Földi halála után annak még a mellényét is elégette, mert abban hordozta a rontó szereket." A későbbi explorációjakor a beteg még kiegészítésként előadta, hogy „.. .a megrontás és a babonázás elsősorban Cs. T.-nétől, másodsorban Földitől származik. A rontás úgy történhetett, hogy Földi adott nekem egyszsr a homlokomra két kis ruhát, melyekbe előzőleg beleköpött, s azt mondotta, hogy tegyem azokat később a konyhaajtó küszöbe alá, de végül is nem tettem... a rontás következtében jött ránk minden baj és szerencsétlenség... férjemmel együtt teljesen megváltoztunk, s tűrhetetlen viszony fejlődött ki közöttünk..." A folklorisztikai szempontból különösen érdekes rontási módokat, azok vélt hatásait, az „elhárító ceremóniákat", s a beteg és környezete vak hitét mindebben még bővebben dokumentálja az a „beadvány", amelyet maga a beteg fogalmazott orvosának: „Tekintetes Doktor Úr, még ezt az egyet nem tudtam a törvényben megbeszélni, hogy augusztusban múlt három éve, hogy az a Földi, aki miatt olyan szerencsétlen lettem, legelőször a házunkhoz jött, a tehenet orvosolni hívtuk ki... Földi a tehenet előbb meggyógyította, attól fogva azonban