A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)
VIGA Gyula: 19. századi adatok a miskolci vásárok rendjéhez
214 VIGA GYULA „Először: hogy az Utzákon minden felé minden rend nélkül önkényesen megállapodó üres szekerek és talyigások a szabadnak tenni kellő szekér utat és fordulókat el ne foglalják, és ez által a szabad járás menést akadályoztattyák. Másodszor: Hogy a temérdek zöldséggel, minden féle apró marhával, tojással, tejjel, vajjal faluról be jövő sokasság a Nagy Utzán átallyán fogva, és a Czikó utzába való fordulásnál egymásra összetorlódik annyira, hogy még gyalogjában sem lehet... szabadon járni. Ugyan azért, a czélnak el érhetésére, mindenek előtt a fent írtaknak más tágasab helyre leendő által tétele múlhatatlanul szükséges lévén abban lett a meg állapodás, hogy az üres szekerek és talyigások a mellyek tudni illik csak azért állanak ki, hogy bérért fuvart kaphassanak jó rendel az Új Városi Utzába: a minden néven nevezendő zöldséget a hová a káposzta is értetődik nem külömben minden nemű apró marhát, tejet, vajat, tojást, Tehén túrót, gombát, rákot, és ezekhez hasonlókat áruló falusiakat pedig, a külömben is tágas úgy nevezet Kádas Útzára tétessenek által; ha mind ezek a Nagy Útzárul és a Czikó Utzának az Abbatiális Kávé háznál levő részérül ki takaríttatnak, bizonyosan nagyon könnyűvé fogja tenni a Nagy Utzai piatznak czélirányos rendeztetését." " Ugyanebben az iratban javasolta az uradalom a városnak, hogy a rend állandó fenntartására állandó deputációt jelöljön ki, amelyben — mivel az árusok között sok nemes ember is van — benne szerepelne a szolgabíró és esküdttársa is. Feltehetően ekkor születik, de mindenképpen ekkor állandósul a városban a piacrendőrség intézménye. Bár az 183l-es piacrendtartás csak egyes problémákat érint, s érezhetően kényszer, a járványos betegség hatására keletkezett, mégis kirajzolódnak belőle a miskolci vásárok leglényegesebb gondjai. Érezhető a város irányító testületeinek az a törekvése, hogy a város főutcájáról a hetivásárokat a külső utcákba, a település külsőbb régióiba szorítsa. Emellett állandó törekvés az árusok elhelyezkedésének, a közlekedési lehetőségeknek, a mozgékony vásári forgatagnak a biztosítása. Már ekkor gyakori a kofák üzérkedésének, s az ellenük való fellépés szükségességének emlegetése (lásd alább). Az adatokból az is nyilvánvaló, hogy Miskolc „kinőtte" ekkorra a történelmi vásár-piacközpontját (másfelől szükséges a városmag rendezése), s ez feltehetően azt is jelzi, hogy a hagyományos, középkori árucsere — mind mennyiségi, mind minőségi értelemben — tágabb tereket igényel, a város szűk főutcája (ill. annak egy szakasza) nem képes megfelelni az újfajta, növekvő elvárásoknak. A bemutatott két vásárkép egyértelműen jelzi, hogy a miskolci hetivásár nem egyszerűen piac-funkciókat tartalmaz, ill. lát el, hanem egy tágabb földrajzi körzet ellátásában, árucseréjében vállal fel lényeges szerepet, színteréül szolgálva az eltérő földrajzi-gazdasági adottságú tájak termékcseréjének. Az 1860-as évektől már nyomtatásban adta ki a város a piacrendőri szabályokat, amelyek egyértelműen meghatározták a hetivásárok rendjét. Az 1868-as piacrendőri szabályokat Szendrei János is közölte monográfiájában. 23 E szabályrendeletek egyik fő célja az árusok kiszorítása volt a főutcáról a város mellékutcáiba. Az 1870-es években még csak a szekeres árusokat tiltják ki a főutcáról, 24 az 1880-as években azonban már a kofák tevékenységét is megszigorítják ezen a területen. 25
