A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 20. (1981)

VERES László: A szecesszió térhódítása Miskolcon a század elején

148 VERES LÁSZLÓ vállaltak az új iparművészeti törekvések hazai terjesztésében. E lapok hasábjain jelentek meg az Art Nouveau-ért síkraszálló művészek és művészettörténészek, így Lyka Károly, Körösfői-Kriesch Aladár és Nagy Sándor — hogy csak a legfontosabbak nevét említsük —• írásai. A művészek és a művészetekkel foglalkozó szakemberek a szűkebb szakmai körök tájékoztatásán túl fontosnak tartották azt is, hogy vidéki előadásokon ismertessék meg a laikus közönséggel az Art Nouveau céljait, törekvéseit, s vásárlókat toborozva járuljanak hozzá az új iparművészeti stílus gyakorlati megvalósításához. így került sor többek között 1904. május 10-én Körösfői-Kriesch Aladár neves festőművész miskolci előadására, amelyet a városháza nagytermében tartott meg.

3 Az előadáson Kriesch Aladár az új művészet célkitűzéseit fejtette ki, az ipari termelés és a művészet összekapcsolódásának szükségességét fogalmazta • meg mindenki számára érthetően. Előadásának leglényegesebb részei a másnapi helyi újságokban is napvilágot láttak. Gondolatai közül különösen kiemelésre méltóak a következők: „A szem, a lélek megkívánja a szépet, a nemeset nemcsak a festett képben, kifaragott szoborban, hanem mindenben, ami körülvesz minket. A művészet nincs lekötve a vászonra, kőre, ott kell lenni annak mindenben, a széken, a késünkön, a leveses tányérunkon. A mi közönségünk művészi tekintetben még alszik, nem tudja megérteni mi a szép, mi az ízléses. Hogy öntudatra ébresszük, szükség van eszközökre. Képet, szobrot vásárolni nagyon kevésnek áll módjában, apró használati tárgyakra mindenkinek szüksége van, s ezekkel az apróságokkal kell belopni az emberek szívébe, lelkébe a szép iránti szeretetet, a művészetet." Kriesch előadása nemcsak az új művészet megteremtésének igényével, hanem konkrétan a jobbára kispolgári város lakói tárgyi környezetének megváltoztatási szándékával is összekapcsolódott, mint erről az előadás rendező szervének, a Borsod-Miskolczi Közművelődési és Múzeumi Egyesület főtitkárának, Balogh Bertalannak megemlékezése is tanúskodik. A századfordulón a nagypolgárság az arisztokrácia életmódját, életformáját tartotta követésre méltónak. A nagypolgárság anyagi lehetőségei biztosították a gazdagság tényét vagy látszatát egyértelműen mutató bútorok, használati eszközök beszerzését. Ennek illusztrálására mintegy bizonyítékképpen Leszih Andornak a Miskolci Naplóban megjelent Műtárgyaink értékéről c. írásából hozhatunk adatokat. A szerző rámutat arra, hogy a módosabb rétegek körében a század elején a műtárgyak iránti igény annyira megnövekedett, hogy minden elképzelhető darabot felvásároltak. A régi képek, üvegpoharak ára rövid időn belül tíz, tizenötszörösére emelkedett, egy biedermeier bútor-garnitúra ára pedig 100 ezer korona körül mozgott.

4 így természetes, hogy a nagypolgárságot utánzó polgári-kispolgári rétegeknek nem volt erre lehetőségük, meg kellett elégedniük a sekélyesebb ízlést tükröző, jelző pótanyagok, utánzatok használatával. A városban készült kisipari termékek és a háziipar produktumai ezt a társadalmi igényt elégítették ki, mint erről Balogh Bertalan így ír: „... meghamisította az anyagokat, papirosból bőrt, selymet, fát, fából követ, festékből szövetet hamisított, romló anyagot az állandóság színébe bújtatott, hitvány szerkezetet ízléstelen cicomákkal takart."

5 Kriesch Aladár előadása nagy visszhangot váltott ki a miskolci értelmiség körében, s a különböző miskolci napilapokban, így a Miskolczi Naplóban