A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

FEJŐS Zoltán: Kivándorlás Amerikába a Zemplén középső vidékéről

KIVÁNDORLÁS AMERIKÁBA A ZEMPLÉN KÖZÉPSŐ VIDÉKÉRŐL 303 1. kép. A „Cunard" útvonalat propagáló brosúra első oldala a többivel szemben, az út rövidsége is előnyére szolgált. A másik fő útvonal Budapesten keresztül vezetett, Nyugat-Európa más nagy kikötői, illetve Fiume felé. Többen említették a francia kikötőket, amelyek szerepe különösen a Kana­da felé irányuló vándorlásban volt számottevőbb (Le Havre, Cherbourg), de voltak, akik például Hollandián keresztül (Rotterdam) távoztak. Ismert volt természetesen a fiumei útvonal is, azonban a visszaemlékezések szerint úgy tűnik, a nagyobb távolság és a hosszabb hajóút kevésbé volt kedvelt. Az emlí­tett főbb útvonalaktól jobbára csak néhány egyéni vállalkozó tért el, hiszen ezeknek kialakulásában a közösségi tapasztalat is döntően érvényesült. Szere­pük is abban nyilvánult meg leginkább, hogy az egymás után induló kivándor­lóknak, a teljes ismeretlennel szemben valami minimális biztonságot nyújtot­tak. Roppant csekély volt ez a biztonság, de mivel a közösségi tapasztalat hozta létre, viszonylag általános érvénnyel bírt. A kivándorlás széles körű mozgalommá válásával a befogadó ország és a szülőföld között legerősebb kapcsolattá a levelezés vált. Szerepe igen nagy volt már az első pillanattól kezdve, hiszen a hozzátartozókkal a kivándorló állandó kapcsolatot tartott fenn, és ezáltal a két terület között a kapcsolat folytonossá is alakult. A levélbeni érintkezés, különösen a viszonylag hosszabb időre, de

Next

/
Oldalképek
Tartalom