A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 19. (1980)

V. ZALÁN Irén: Miskolc zenei élete a két világháború között (Első közlemény)

170 t VARGÁNÉ ZALÁN IRÉN Az itt bemutatott műsorok vagy műsorrészletek természetesen nem érzékeltethetik kellően a zeneiskola munkáját, de arra talán elegendőek, hogy ízelítőt adjanak 30 év munkájának nagyon széles skálájából. Arról a törekvésről, amelyet a zeneiskola kifejtett az európai és modern magyar hangszeres és kórusmuzsika megismertetéséért. Különös figyelmet és elismerést érdemel a modern magyar kórus-zene ápolása, Bartók, Kodály műveinek megszólaltatása. E tekintetben a zeneiskola méltóan csatlakozott azokhoz a példákhoz, amelyeket a munkás énekkarok mutattak. Nagy Ferenc munkásokból álló karénekiskolája már 1928-ban előadta Kodály: nagyszabású „Mulató gajd" című kórurusát, hasonlóan a diósgyőri vasgyári vasas dalárda, Gránát József vezetésével 1930—31-ben már énekelte a modern magyar zeneszerzők: Bartók, Kodály, Demény, Vándor, Venetiáner alkotásait. A növendék hangversenyek között különösen kiemelkedtek a nagy zeneszerzők Beethoven, Schubert, Goldmark, Liszt évfordulók alkalmából rendezett ünnepélyek, amelyek az országos sajtóban is mindig visszhangot kaptak. A zeneiskola szerepe tanulmányunk egész időszaka alatt jelen lesz és teszi teljessé az intézményről alkotott képünket. MISKOLCI ZENEMŰVÉSZEK Már az eddigiekből is kitűnt, a város vezetői büszkék voltak zenei intézményükre, így érzett a város lakossága is. A 25 éves fennállás alkalmából kiadott Emlékkönyv sok és szép elismerő sort tartalmaz. „A miskolci zeneiskola hazánk egyik legrégibb zenei intézete és egy negyed századon át sokszor igen mostoha körülmények között áldásos művészi munkát fejtett ki." Szép méltatások olvashatók a „kitűnő tudású művészi tanári kar", „érdemes tanári kar", „elsőrangú tanári kar" munkájáról. Mindez lehet az alkalomnak szóló udvarias formula, lehetett a város elfogultsága saját intézménye iránt, igazi minőség, és magas művészi színvonal nélkül. De lehetett — és szerencsére valóság volt. Természetesen „az érdemes tanári kar" nem minden tagja volt hangversenyező, külföldet járó, vagy nagyhírű alkotó művész. A nem hangversenyező tanárok is kitűnűen, becsülettel tanítottak; hogy mégsem róluk szól ez a fejezet, annak az az oka, hogy a miskolci zeneiskola művészi munkájához hozzájárultak, de hírét mégsem ők vitték messzire. E fejezet utal arra, hogy nemcsak a zeneiskola, hanem a város kiváló nem hivatásos, zenét művelő muzsikusairól is szólunk. Ezt a kép teljesebbé tételéért tesszük, ők sem jártak külföldet „csak" a szűkebb haza, a város zenei jó hírét erősítették. A művészek munkásságával helyenkint csak vázlatos formában foglalkozhatunk. Nem maradtak róluk életrajzi adatok. Csak munkájuk néhány szerény emléke — a műsorokból kideríthetően — maradt fenn. Még 1909-ben, Szent-Gály Gyula igazgatóval egy időben került a zeneiskolához HALMAYIRMA (Helényi Béláné) zongoraművésznő és tanár. A Zeneakadémián Chován Kálmán tanítványa volt, utána Bécsben tökéletesítette zongoratudását Július Epsteinnél. Epstein igen neves osztrák zongoraművész és pedagógus, aki különösen a régi mesterek műveinek kiadásával szerzett je-