A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)

MIHÁLY Péter: A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kaptárkövek topográfiája

82 MIHÁLY PÉTER A magyarországi kaptárkövek topográfiai összesítésének fontosabb adatai A Pest, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei topográfiai felmérés során 85 kaptárkövön összesen 515 db fülkét vettünk nyilvántartásba. A lelőhelyek a mai településhálózatnak megfelelően 18 község és 1 város közigazgatási határában találhatók. Ha a kaptárfülkék készítési és használati idejét (az ásatások leletanyaga szerint a XI—

XV. század között) is figyelembe vesszük, akkor számolnunk kell az elpusztult középkori településekkel is, amelyek a kaptárkövek környezetében több helyütt is előfordulnak. A kaptárkő lelőhelyeket a hegységek lábánál találjuk. Ezek megoszlása a következő: Pilis hg. D-i részén 1, a Budai hg. D-i tömbjén és nyúlványain 5, a Mátra hg. D-i lábánál 1 (elpusztult lelőhely), a Bükk hg. D-i lábánál 12, a Zempléni hg. Ny-i lejtőjén pedig 1 településhez tartoznak. Az Alsó-Bükk területén levő kaptárköveket a megyehatár (Heves—Borsod) csak topográfiailag választja két részre. A kaptárkövek kőzetanyagát főképp a riolittufa képezi, de előfordulnak fülkék andezittufában, mészkőben sőt dolomitban is. A kőzetanyag tehát nem befolyásolta a fülkék faragását oly mértékben, hogy elterjedésüket meggátolta volna. Az ország területén más hegyvidékek környezetében is található hasonló kőzetanyag, viszont itt nem került elő kaptárkő. A kaptárkövek szűkebb földrajzi környezete már egységesebbnek látszik. A természetes eredetű (geológiai és geomorfológiai képződményű) sziklavonulatokat, vagy sziklákat a fülkék készítői választották ki. Ezek általában völgy oldalakban, ritkábban pedig a hegytetők szélén emelkednek. Az állandó, vagy időszakos vízfolyások (források, patakok, vízmosások) közelsége arra mutat, hogy a szükséges vízmennyiséghez már a kaptárkövek környezetében hozzájuthattak a méhek. A fülkék készítői néhol csatornákat, gödröket és lyukakat faragtak be a kaptárkövek csúcsába, vagy aljuk lejtős lefutásába, melyek a csapadékvíz elvezetésére, illetve tárolására szolgáltak. A növénytakarót főképp az erdő és aljnövényzete képezte, mely többnyire tölgy és bükk, esetleg fenyő vagy vegyes állományú volt. Az akác — bár ma igen gyakori a kaptárkövek előterében — nem sorolható ide, mert nem őshonos növényünk. A fenti megfigyelések az erdei méhészetet látszanak igazolni. A sziklaméhészet kaptárfülkékben történő gyakorlása helyhez kötött foglalkozás volt. A kaptárkövön levő fülkék egymástól különböző távolságra, és a talajszinttől számítva különböző magasságban vannak. Néhány kaptárkövön ugyan megfigyelhető a soros elrendeződés, de szabályszerűséget ezeknél sem lehet megállapítani. Érdekes, hogy a fülkék készítői nem használták ki teljesen a sziklafelületeket, holott a kaptárkövek többségénél még számos fülke befaragására lett volna hely. Az eredeti járószint rekonstruálása minden kaptárkőnél fontos lenne, mert a fülkék vertikális helyzetének pontos mérése csak így végezhető el. A magasabban levő fülkéket valószínűleg létra (lajtorja) segítségével közelítették meg, de néhol a sziklába is vágtak kapaszkodókat. Az alacsonyan levő fülkék és a járószint közötti távolság méretéből arra is következtethetünk, hogy a készítők számoltak-e azokkal a kártevőkkel (rágcsálók stb.), amelyek főleg a talajszint felől veszélyeztették a méheket. A fülkék faragási sorrendjét ma már nem tudjuk megállapítani. Egy kaptárkő esetében a fülkéket többen is faraghatták, de gyakran igen jól megfigyelhetők azok a jellegek, amelyek egy