A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)

VIGA Gyula: Északkelet-magyarországi adatok a szamártartáshoz

292 VIGA GYULA különböznek a lószerszámtól, igen elterjedt azonban a farhám használata. A szerszámokat általában szíjjártók árulták vásárokban, de sokan házilag is elkészítették kötélből, tarisznyaszíjakból, régi csizmából és egyéb hulladék bőrökből. Ezek a szerszámok gyakran fémrészek nélkül készülnek. Sokan régi lószerszámot alakítanak át a szamárra (9. kép). A befogás módja azonos a lovakéval. Kétkerekű jármű esetén a hátszíj viszi át a terhet az állat hátára. A teher előre és hátra mozgatását a hám és farhám, ill. hám és nyakló biztosítja, a rúd elején levő karikára, illetve a hámfára víve át az erőt. Van olyan talyiga is, melynek nincs hámfája, az istráng a kocsiszekrény elején, illetve a két rúd között levő első keresztlécen van rögzítve.

22 A lóhoz hasonló módon fogják be a szamarat az ekébe és az ekekapába is (10. kép). Él vidékünkön a szamár málházásának emléke is. A Hegyalján a szamár nyergére akasztották a terhet (lásd fentebb), Legyesbényén hosszú gabonászsák két végébe tették a terhet, s a zsák üres közepét helyezték a szamár hátára, a teher pedig lelógott az állat két oldalán. Ez utóbbi módon, Répáshután és 9. kép. Szamárfogat, Ózd 22. Balogh L, 1966. 80. A debreceni fuvaros talyigáknál említi ezt a megoldást.