A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 17-18. (1979)

VIGA Gyula: Északkelet-magyarországi adatok a szamártartáshoz

ÉSZAKKELET-MAGYARORSZÁGI ADATOK A SZAMÁRTARTÁSHOZ 283 reden és Polgáron át alkalmanként Hajdúböszörményig is.

12 A szamaras mészárusok a falvak szegényei közül kerültek ki. A mésszel húsvét előtti hetekben indultak, s mindszentekig jártak. Árujukat főleg gabonára cserélték, melyet hazafelé általában megőrlettek az útbaeső malmok valamelyikében. Ősztől tavaszig a szamarasok favágásból, erdei munkából és alkalmi fuvarokból éltek. Tevékenységük kiegészítette, s szegényebb szinten valósította meg a lovas és ökrös fogatokkal való mészáruló tevékenységet. Beilleszkedtek, sajátos helyet foglaltak el a mészárulás évi ritmusában és piackörzeteinek földrajzi megosztásában.

13 A Bükk déli lábánál fekvő falvakban a szamártartás főleg a kert- és gyümölcskultúrához, elsősorban a szőlőműveléshez kapcsolódott. A szőlő és a kertészet nem igényli a drágább és lényegesen igényesebb ló tartását, alkalmi szállításokra megfelelt az igénytelen és adómentes szamár is. Sály, Kacs, Tibolddaróc, Cserépfalu, Kisgyőr, Nyékládháza, Ernőd szamártartása ezt a típust képviseli. Erre utal véleményünk szerint az is, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye nyugati felének lakói, főleg a Sajó vonaláig, szamaraikat elsősorban az Alföld és az Északi-középhegység találkozásánál fekvő történelmi borvidékről szerezték be: Eger, Domoszló, Markaz, Abasár, Verpelét és Gyöngyös voltak a legismertebb szamártartó helyek és vásárok.

14 Keleti irányban az előzőhöz hasonló típust képvisel a Hegyalja településeinek szamártartása. A vidék intenzív szőlőkultúráját a hagyomány szerint régen sok szamár is „kiszolgálta". Az elmúlt évszázad statisztikái különösen Abaújszántón, Mádon, Sárospatakon, Tarcalon, Tolcsván és Tokajban jeleznek számottevő állományt. Abaújszántó a közelmúltig ellátta szamárral a megye keleti felét. A szamarat itt a trágya, permetlé és víz hegyre való szállításához használták, az emlékezet szerint a szamár nyergére akasztották kosarakban és vödrökben a terhet. Emellett szamárfogatokkal vitték ki a szőlőbe a hordókat és szerszámokat, s ezzel hordták munkaeszközeiket a hegyaljai szőlőbirtokokat napszámmal kiszolgáló, környező falvak szegény emberei. Abaúji területről a szamár hasonló hasznosítását a bevezetőben említettem. A megye északkeleti részén, főleg a Zempléni-hegység erdős határú falvaiban is elterjedt volt a szamár használata. A takarmányszükségletéhez képest rendkívül szívós és munkabíró szamarat a hagyomány szerint faközelítésre és -fuvarozásra, Telkibánya környékén a kaolin szállítására használták. Perén a szegény emberek a szamárfuvarból pénzeltek. A falu határában levő nagybirtok miatt kevés föld volt a parasztok kezén. A lakosság zöme részes munkára járt a környező nagybirtokokra, emellett szőlőmunkára Tállyára, Legyesbényére, Abaújszántóra. A nyári nagy munkák idejére a falu kb. 100 pár kepést adott. Ősztől tavaszig azonban a férfiak közül sokan eljártak szamárfogataikkal Regécre, Árkára, Baskóra, Szemerére, ahonnan részben bérben fuvaroztak fát az ináncsi fatelepre, részben pedig 40—60 fillérért megvettek egy-egy szekér gallyat, s azt Hernádszentandrásra, Ináncsra, Dobszára vitték eladni. Egy hét alatt 8—10 pengőt tudtak keresni ezzel a munkával. Egy fordulót (50—70 km) 13. Részletesen lásd: Viga Gy., (kézirat). 14. A szőlősgazdák szamártartására Jankó J., és Bodgál F., is felhívta a figyelmet: Jankó /., 1902. 293.; BodgálF., 1960.525.