A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

PETERCSÁK Tivadar: Az erdő szerepe a hegyközi állattartásban

AZ ERDŐ SZEREPE A HEGYKÖZI ÁLLATTARTÁSBAN 301 A 19—20. század fordulóján Sárospatakról rendszeresen hajtottak makkolásra a Telkibánya feletti Gunyakút nevű erdőrészre. A makkot a sertéshizlalás mellett a juhok takarmányozásában is felhasználták.

28 A 17. században jelentős hegyközi juhászat Kovácsvágáson, Kisbózsván, Füzéren maradt meg legtovább. A juhoknak külön legelőjük volt, de ha a nyájat „a juhász jól akarta^ tartani, akkpr behajtotta az erdőkbe is, a szeksziós szelekre" (Kisbózsva). Őszi hónapokban a fűvel együtt a makkot is felszedte a juh, „avval abrakoltuk" •— mondja Iván Bertalan 75 éves juhtartó gazda, Kisbózsváról. A juhok számára téli abraknak való makkszedés nem volt szokásos a Hegyközben. A sertések makkon való hizlalása az 1920-as években szűnt meg a hegyközi falvakban, aminek okát a szántóföldi takarmánynövények (kukorica, burgonya) késői meghonosodásában és elterjedésében kereshetjük.

29 Mindkét növény csak a 18—19., század fordulóján jelenik meg e vidéken. A füzérradványi Károlyi uradalomban 1779-ben említenek először kukoricakast.

30 1802ben már Kovácsvágáson is termesztik, s Pálházán 1826-ban már csöveskukoricát is szedtek kilencedbe.

31 A burgonya termesztése is lassan terjedt. A múlt század végi monográfia szerint „a burgonyának igazi hazáját Abaúj-Torna vármegye még nem képezi"

32 A sertéshizlalásra alkalmas takarmánynövények széleskörű elterjedése csak a 20., század első évtizedeitől kezdődött. E folyamatot meggyorsította, hogy a tervszerű erdőgazdálkodás fokozatosan kiszorította a makkoló nyájakat az erdőkből.

33 A takarmánynövények terjedését segítette, hogy már a nyomásokban is helyet kaptak, rendszerint a harmadik fordulóban vetették a kukoricát és a burgonyát. A sertések erdőn történő makkoltatása a 20. század elején megszűnt ugyan a Hegyközben, a makk összegyűjtése és a disznók otthoni hizlalására való felhasználása azonban az 1960-as évekig általános, néhány faluban (Kovácsvágás, Füzér) pedig még 1976-ban is előfordult.

34 Késő ősszel mennek makkot szedni az asszonyok és gyerekek. Néha férfiak póznával le is verik a fáról a makkot, kosárba szedik, majd zsákba öntve háton hordják haza. Otthon szellős helyen, a padon vagy az eresz alatt szétteregetik, mert különben megfülled. Régebben kenyérsütés után a kemencébe is betették, mert a száraz makkot jobban eszi a disznó. Makkot naponta egyszer adnak a sertésnek, utána moslékot vagy vizet kap, a másik alkalommal darát vagy szemes takarmányt etetnek. A makkal is hizlalt sertés szalonnája sárgás színű. 2. A hegyközi állattartás téli takarmányszükségletének alapját a réteken, kaszálókon gyűjtött széna biztosította. A szálas takarmánynövények szántóföldi termesztése csak a 20. század első évtizedeitől kezdve terjed el vidékünkön, nagyobb arányú termesztése pedig csak az 1950-es évektől jellemző. Elsősorban a háromnyomásos, vetéskényszerrel összekötött gazdálkodási rendszer gátolta a takarmánynövények elterjedését, mivel a három nyomásból kettőn őszi, illetve tavaszi gabonát vetettek, a szabadon hagyott nyomást pihentették és legeltetéssel hasznosították. A takarmánynövényeket az ugaron hagyott területeken kezdték termeszteni Magyarországon a 18. században.

35 A lóherét 1774-ben kezdik Abaújban is vetni,

36 1826-ban pedig a bükkönnyel együtt említik a Hegyközből.

37 Az 1866-os megyei monográfia szerint a paraszt-