A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

NIEDERMÜLLER Péter: Interetnikus kapcsolatok a Zempléni-hegység falvainak szokásrendszerében

INTEREtNIKUS KAPCSOLATOK A ZEMPLÉNI-HEGYSÉG SZOKÁSRENDSZERÉBEN 231 ben néhány családnál olajban sült halat is^ fogyasztottak. A vacsora végén alma és dió szolgált csemegéül. Cs. Pócs Éva említi még a mogyoró, aszalt gyümölcs és krumplislángos fogyasztását is, a magam gyűjtése során azonban ilyen adatokkal nem találkoztam.

14 Regécen és Baskón régebben fontos étele volt a karácsonyi vacsorának a gombafasírt. Egy másik étrend szerint Baskón olajban pirított főtt gombát, olajban sült halat, susinkát és mákos bobájkát ettek. Néhol fánkot is sütöttek. Nyíriben szintén káposztás gombaleves és mákos bobájka volt a karácsonyi vacsora két legfontosabb étele. Rudabányácskán mézbe mártott fokhagymával kezdték a vacsorát, mert ez az étel megvédte őket a gyomorfájástól. Ezt követte a bobájka, gombaleves, rántott hal. Az ételekhez mézes pálinkát, vagy melegített cukros bort ittak. Emellett minden háznál készítettek egy kracunik-nsk nevezett gömbölyű, kis kalácsot. A vacsora étrendje a többi zempléni faluban is megegyezett, legalábbis főbb vonalaiban, az eddig leírtakkal. Éjfél után vége lett a böjtnek, s ekkor már többféle ételt készítettek. Leggyakrabban töltött káposztát és rántott húst ettek. A karácsonyi vacsora elfogyasztása után a család az éjféli miséig együtt maradt. A fiatalok elmentek kántálni, esetleg a fonóban gyűltek össze, s ott várták meg közösen az éjféli mise kezdetét. Az idősebbek otthon maradtak, karácsonyi dalokat énekeltek, kártyáztak, beszélgettek, énekeltek, imádkoztak. Az éjféli misére mindenki elment, még a kisebb gyermekek is, sőt Abaújalpáron a reformátusok is. Meg kell említenünk egy, a karácsonyi vacsorához közvetett módon kapcsolódó szokást. A vacsora előtt vagy után a gazda valamilyen ételből adott egy keveset a jószágoknak, elsősorban a tehénnek. Abaújalpáron és Mogyoróskán minden jószágnak vitt a gazda egy szem bobájkát. Baskón, Mogyoróskán és Komlóskán a bobájkát só és korpa közé keverték, s úgy adták a marhának. Baskón azt tartották, hogy ha vilia este nem adnak a bobájkából a tehénnek, akkor az állatok kibeszélik gazdájukat. Vilia éjjel ugyanis az állatok megszólalnak és elmondják egymásnak, hogyan bánik velük a gazdájuk. Fonyban a marhának szánt bobájkába egy gerezd fokhagymát is tettek, hogy senki ne tudja megrontani az állatot. Újhután három szem bobájkát kapott a tehén, Rudabányácskán minden ételből kapott egy keveset, Tokajban

15 pedig az egyes ételek morzsáiból tettek félre a jószágnak. E néhány jellemző adat felsorakoztatása után megpróbáljuk meghatározni azokat az irányokat, interetnikus kapcsolatokat, amelyek a szokáskomplexum kialakulását befolyásolhatták. Annál is inkább megtehetjük ezt, mert Cs. Pócs Éva monográfiája jó keretet szolgáltat vizsgálódásunknak. Kezdjük a sort az asztalra helyezett magvak vizsgálatával! Szerinte a szokás általánosan elterjedt a magyar nyelvterületen a keleti országrészeket kivéve. A cselekmény legintenzívebb formában a Dunántúlon élt.

16 Feltétlenül meg kell jegyezni, hogy ez a szokás sokkal intenzívebb formában ismert az északi magyar területeken, mint arról Cs. Pócs É. tud. A karácsonyi asztalra helyezett magvakat megtaláljuk a Hegyközben,

17 a Bodrogközben

18 és a Csereháton.

19 Ugyanezeket a szokásokat a dél-gömöri falvakban (Szilice, Kecső) is sikerült felgyűjtenem. Érdemes megjegyezni, hogy a szokásnak palóc területekről viszonylag kisebb számú leírása ismeretes, s azok is elsősorban a szlovák né-