A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

LAGZI István: Lengyel menekültek tábori viszonyai Észak-Magyarországon

172 LAGZI ISTVÁN A csarodai táborban működő „evakuációs részleg" működéséről illetve a lakosság segítségéről Kazimierz Witwickin kívül Krizbai Gy. Domokos írásaiból is meggyőződhetünk. A két visszaemlékezés (bár íróik nem ismerik egymást) lényegében ugyanazt a történetet mondja el. Krizbai Gy. Domokos — későbbi feleségével Sebestyén Magdával együtt — diákkorában lengyel menekült csoportokat kísért Csarodáról előbb a magyar—jugoszláv, majd a lengyel határra. A Krizbai házaspár értékes — részletkérdésekre is kitérő — visszaemlékezése szerint Csarodán több helybeli lakos résztvett a lengyelek szöktetésében. A Witwicki főhadnagy által említett ház (ahol az útnak induló lengyelek átöltöztek) Krizbai Gy. Domokosné édesapjáé volt. A „Sebestyén ház" fontos szerepet játszott a csarodai lengyel menekültek egyéb irányú megsegítésében is. „A lengyel tisztek és katonáknak a laktanyából való elszöktetése több csoportban nagy rizikóval történt. Először civil ruha érkezett zsákban és utazásra pénz. Ezt autó hozta. A csomagot a kertünk árkába tették, ahonnan azt öcsém kisszekéren vagy szánon (az időszaknak megfelelően) hozta fel, mintha terményt vagy fát szállítana. Majd nővérem közölte a tábor orvosával, hogy hány személyre érkezett és milyen méretű ruhák. A megbeszélt napra takarodó után kiszökött a táborból a szökésre induló csoport. Hozzánk jöttek. A lakás utcai szobájának ablakközeit párnákkal teleraktuk, hogy a zaj, beszéd ki ne szűrődjön, pokróccal pedig elfüggönyöztünk. [...] A lengyelek átöltözésük után megőrzés címén nálunk hagyták kitüntetéseiket, személyi irataikat, leveleiket, fényképeiket, lengyel katonai ruháikat ... Kezdetben Pestről jött értük egy-egy személy, később már az édesapámra hárult aki (szekéren) fuvarozta be a hajnali vonathoz őket, Vásárosnaményba, vagy Fehérgyarmatra ahonnan továbbkísérte valaki a lengyeleket. Később ez a feladat rám hárult, én mentem velük Murakeresztúrig, ahol az állomáson Halász (?) bácsi várt ránk s szöktette őket tovább. [...] Jugoszláviának Német- és Magyarország által való lerohanása idején, de már előtte is másfél, két hónappal öcsém és nővérem üzenetére visszatértem Csarodára, ahonnan Munkácson át Szolyvára kísértem lengyeleket..." Marian Turowski volt csarodai lengyel katonai menekült Krizbaiéktól függetlenül a csarodai katonai táborból való szökéseket a következőképpen foglalta össze: „Ez a csoport segített a lengyeleknek, törődött velünk. Szívbéli együttérzést tanúsítottak irántunk. Ők újságot hoztak (továbbítottak) a táborba. Leveleket és híreket juttattak el a táborba. Közölték a rádió híreit, amelyekkel lelkünket erősítették. A falukban fehérneműt és civil öltözékeket gyűjtöttek és mostak számunkra. [...] Amikor a lengyelek elhatározták, hogy megszöknek, hogy a szövetséges hadsereghez csatlakozzanak, a csoport tagjai Krizbai Domokos és (Sebestyén) Magda ismét segítettek. Szereztek számunkra civil öltözetet és budapesti címeket. Ezek a fiatal magyarok segítettek nekünk illegálisan átlépni a jugoszláv... határt. A Sebestyén család házában a lengyelek civil ruhába öltöztek és néha, amikor nem tudták folytatni útjukat a razziák miatt, hosszú ideig bújtatták a lengyeleket. Ismeretes számomra az is, hogy Krizbai a szökésben levő csoportját elvezette Magyarország (déli) határához. Elvezette azokat a lengyeleket is, akik a partizánokkal akartak összeköttetésbe lépni, illetve a Kárpátokon keresztül más országba eljutni. Szintén