A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

LAGZI István: Lengyel menekültek tábori viszonyai Észak-Magyarországon

LENGYEL MENEKÜLTEK TÁBORI VISZONYAI ÉSZAK-MAGYARORSZÁGON 173 tudomásom van arról, hogy Magyarország német megszállása után a hitleristák Krizbai Domokost és (Sebestyén) Magdát, az ő barátaikat halálra keresték."

80 Csarodán többen részt vettek a lengyel katonai menekültek evakuációjának segítésében. „Csaroda községben levő táborban tartózkodó lengyel tisztek több ízben felkeresik özv. Darvas Béláné földbirtokosnőt. 1939. november 3-án özv. Darvasnétól Szmiszek Sztaniszláv kapitány, Stepanszki Károly és Dtradoszky Milán (lengyel) hadnagyok gépkocsin megszöktek. Szmiszek Sztaniszláv kapitány azóta Párizsból írt levelet a táborba. A csarodai táborból való kiszökést budapesti irányítással a táborban elhelyezett tisztek végzik. Felszólítják az altiszteket, hogy polgári ruhában Jugoszlávián keresztül Franciaországba szökjenek."

81 A bánrévei táborból végrehajtott szökések részleteiről Jan Zajqc volt menekült tiszt visszaemlékezéséből tájékozódhatunk: „Mint már említettem Bánrévén a légierő és a repülős tisztek voltak elszállásolva. Ők utaztak először Franciaországba. Elküldték (egy ízben) 18 katona papírjait s a kijelölt egyéneknek megparancsoltuk, hogy estig bújjanak el valahol a kertben, éjszaka pedig utazzanak Budapestre. Ugyanakkor valaki észrevette (a létszámcsökkenést) s a magyar parancsnok, valami Taksony százados nevű tiszt tudtára adta, aki a szökevényeket egy helyiségbe záratta, ami minket nagyon nyugtalanított, hogy nem voltunk képesek megszervezni a szökést. A parancsnokot figyelmeztettük, hogy katonáinkat betonpadlós helyiségbe záratta s egészségükért a felelősséget neki kell vállalnia. Beleegyezett, hogy szalmazsákokat és plédeket kaphassanak, 18 másik katona vitte be a dolgokat, azok ott maradtak, akiknek meg kellett szökni azok kijöttek és az éjszaka folyamán elutaztak Budapestre. Reggel kiengedtette őket a magyar parancsnok, ellenőrizte a neveket, s egy fél órát adott nekik a mosdásra és borotválkozásra. Azután megparancsolta, hogy álljanak sorba, nekünk tiszteknek oldalt kellett állnunk és nagyon elégedett képpel várt a létszámjelentésre, amikor 18-cal kevesebbet jelentettek megparancsolta, hogy olvassák fel ezek (a bezártak) neveit. Amikor senki sem jelentkezett láthatóan megértette, hogy valami nincs rendben. Rákiabált az őrségre, hogy kutassák át az egész épületet ... majd a katonák jelentették, hogy nincsenek. A parancsnok idegesen odaugrott a mi ezredesünkhöz és németül rákiáltott: »Hol vannak?« A mi ezredesünk így válaszolt: »Százados úr, Ön egy lengyel ezredes előtt áll, kérem lépjen hátra három lépést !« amit a százados végre is hajtott. Ezredesünk így folytatta: »most én kérdezem, ki záratta be őket?« A százados azt válaszolta, én! az ezredes így folytatta »akkor hol vannak ?« Este ülünk a vasútállomás kaszinójában, odajön hozzánk a magyar parancsnok és felajánlja nekünk, hogy igyunk vele egy pár pohár bort, amire mi szívesen vállalkoztunk is. Tizenegynéhány pohár után megkérdezte tőlünk: Uraim mint magánember kérdem, hogyan szöktek meg, hiszen az épületnek csak egy bejárata van az ablakok pedig rácsosak, az ajtónál viszont őrök álltak ... én már nem fogok a szökéseknek ellent állni, de mondják meg hogyan történt e szökés? Természetesen azt válaszoltuk, hogy mi sem tudjuk ... Néhány nap múlva katonáinknak tényleg megengedte, hogy a városban sétálja-