A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 16. (1977)

SZABADFALVI József: Herman Ottó, a miskolci képviselő

140 SZABADFALVI JÓZSEF Nem „mellékes dolgok" s nem „kicsiségek" voltak azok, hanem a nemzet legszentebb érdekei forogtak koczkán s azoknak utólagosan való kicsinylése a mentegetődzéssel aligha nem egyértelmű. Én, tisztelt polgártársaim, egy ellentétet állítok föl, mely megvilágít mindent. A kötelező polgári házasságot, mint elsőrendű szükségességet és a szabad szellemben való haladás követelményét, igazán végrendeletileg meghagyta a nemzetnek Deák Ferencz, meghagyta Kossuth Lajos és hozzájárult az előterjesztéshez a most uralkodó magyar király is, az; igazság tehát oly hatalmas, hogy ezeket az egymást sokszorosan teljesen kizáró ellentéteket is egyesíteni tudta. Ellenezték pedig gróf Apponyi Albert, Ugrón Gábor és — hogy más az udvarból vegyem a harmadikat — gróf Széchen Antal. Tessék választani — én választottam! És most, mielőtt hogy az egyházpolitikával egyelőre végzenék, legyen szabad, hogy pár szót szólhassak személyes ügyben is. Én kötelességemnek tartottam felszólalni, a mikor egy igen tekintélyes gyűlésen az hozatott szóba, hogy ezentúl a pártok felekezetek szerint alakuljanak és csak felekezetök embereire szavazzanak. Úgy vagyok meggyőződve, hogy abban a perczben, a melyben a tehetség, hazafiság és természetes bizalom helyét a felekezetiség foglalja el, megkondult e nemzet fölött a lélekharang. Ott, a hol egy állam annyiféle elemből alakul, mint alakul a miénk, csak a több szabadság, a nagyobb felvilágosodás s a kettővel járó türelmesség adhat erőt, biztosíthatja a fennmaradást; és mindaz, a mi az elemek összesimulását, összeforradását akadályozza, vagy bárcsak nehezíti is, határozottan elvetendő. Egy második ügyem ez: én tekintettel a Klérus szertelen izgatására állottam szavammal s fölvetettem az egyházi vagyonnak állami kezelésbe való átvételét, már az egyenlőség elvénél fogva is. Én evvel nem hagytam el a törvényesség alapját, mert az 1848 dik évi XXdik törvényczik világosan és félreérthetetlenül ekképpen rendelkezik: 2 §. E hazában törvényesen bevett minden vallásfelekezetre nézve különbség nélkül tökéletes egyenlőség és viszonosság állapíttatik meg. 3 §. Minden bevett vallásfelekezetek egyházi és iskolai szükségei közálladalmi költségek által fedeztessenek stb. Tiszta és kétségtelen dolog, hogy ha az egyenlőség igazán helyreállítandó az anyagiak terén is akkor el kell esnie minden kiváltságnak, származott legyen az bármely korból s bármely forrásból is. A kiváltság eltörlése után összessíteni kell államilag minden egyházi vagyont s az így nyert nagy tőkéből részesíteni kell igazságos kulcs alapján a felekezeti egyházakat, tekintettel valódi szükségeikre. Ez az én egyházi politikám, a melyért felelek. Igen, de azt kiáltják felém, hogy én ekképen megrabolni kívánom a katholikus egyházat, mely királyi adományokból is bírja nagy javait. Az nem áll, mert én minden egyházi vagyonról szólok, tehát nem szorítkozom egy felekezetre, hanem alkalmazom az egyenlőség elvét. Az bizonyos, hogy a katholikus egyház a legtöbbel járulna ahhoz a nagy tőkéhez, mert ez az egyház sokáig állami egyház volt, mely a többieknek mellőzésével mindenhez hozzájutott, akárcsak a nemesség a jobbággyal szemben. De ma változtak a viszonyok s mi sem kerülhetjük ki azt a mit a lekgatholicusabb államoknak meg kellett tenniök, kik a szekularizácziót végrehajtották. Én nem harczolok felekezetek mellett, vagy felekezetek ellen, hanem az igazságért, melyből az egyenlőség önkényt és természetesen folyik. Ha azt mondják, hogy kifakadtam a főpapság ellen, hát gondolom, hogy e kifakadásnak van alapja is. Nem bírom összeegyeztetni a krisztusi egyszerűséget a világi pompával — és hiába kére-