A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)
CSORBA Csaba: Tulajdonjegyek, mesterjegyek, polgári címerek a középkorban
144 CSORBA CSABA Antalé (ez is immár fél évszázados!), hasonlóképpen mellőzte á polgári címereket. Néhány utalása viszont -^ Bárczayvdl ellentétben — legalább helytálló. 7 1938-ban Donászy Ferenc — a heraldikai tudomány helyzetképét vázolva — megállapította, hogy a polgári címerek terén néhány kezdeményezéstől eltekintve semmi érdemleges előrehaladás nem történt. 8 A legnagyobb munkát a kérdéskörben mindezidáig Tompos Ernő végezte, újkori anyagban, Sopron vonatkozásában. 9 1944-ben Kumorovitz L. Bernát foglalta össze a magyar pecséttan eddigi eredményeit. 10 Előmunkálatok híján érthetően nem vállalkozhatott a polgári pecséthasználat részletesebb elemzésére. Kérdéskörünk tekintetében 1944 óta a magyar kutatás semmit sem haladt előre sem az anyaggyűjtés, sem a feldolgozás terén, a Budapesti Történeti Múzeum pecsétmásolat-gyűjteményét nem számítva. A másik ág, amelyen elindultunk, a kőfaragójegyek. E tekintetben a magyar kutatás alapját Horváth Henrik munkássága jelentette. 11 Eredményeit lényegében változatlanul elfogadja ma is a kutatás. Horváth Rziha szerkesztései 12 felhasználásával, a kőfaragó páholyok alapjeleinek, az ún. anyakulcsoknak alapján megpróbálta a budai anyagot rendszerbe foglalni. Megkísérelte a kőfaragójelek és a sírköveken látható címerek hasonló ábrázolásainak egységbe foglalását. Nem egy esetben olyan azonosításoktól sem riadt vissza, aminek semmi alapja nem volt. A polgári pecsétek, a budai és kassai polgári címeres sírkövek gondos áttanulmányozása után egyre világosabbá vált, hogy Horváth rendszere alapjaiban téves és elhibázott. Nyilvánvalóvá vált, hogy ha a polgári címerek és a mesterjegyek tényleges kapcsolatát valóban tisztázni akarjuk, akkor a pecsétek, sírkövek, kőfaragójelek összegyűjtése önmagában még nem elegendő. Mindenekelőtt azt kellett tisztázni, hogy a geometrikus jegyek használata milyen körre terjedt ki. E tekintetben a magyar szakirodalom felemás álláspontot foglalt el. Bár geometrikus jelek igen különböző tárgyakon megtalálhatók, mégis példának okáért a Művészeti Lexikon a kőfaragójeleket és a mesterjegyeket általában külön tárgyalta, 13 oda-vissza utalás nélkül, mintha nem egy tőről fakadó, nem együvé tartozó fogalmakról lenne szó. 14 A mesterjegyek és a polgári címerek összefüggéseit sem tisztázta eddig a magyar szakirodalom, sőt a különböző mesterségek jegyeit is élesen különválasztva kezelték, mintha semmi közös nem lenne bennük. Kutatásunk időhatára tekintetében különösebb problémák nem merültek fel. A kezdet a XIV. század eleje, a felső határ a XVII. század vége. Az anyag mind Európában, mind nálunk a XV— XVII. században sűrűsödik. Témánk szempontjából 1526 a magyar anyagban semmiféle határvonalat nem jelent. Feldolgozásunk területi alapja a középkori Magyarország, beleértve Erdélyt, de leszámítva Horvátországot és Szlavóniát. Külföldi párhuzamokat a szomszédos cseh és német területeken kerestünk elsősorban, mert a városi fejlődésünk szempontjából ezek voltak a kulcsterületek. Természetesen nem lehetnek közömbösek egyéb eredők sem (pl. Kelet), de összefoglalásunkban mindenirányú kitekintésre nem vállalkozhattunk. Kezdetben a polgári címereket és kőfaragójegyeket tárgyaló vizsgálatunk köre egyre szélesedett. A mesterjegyek és polgári címerek keskeny erecskéi végül a tulajdonjegyek és a polgári
