A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

ALLODIATORIS Irma: A természettudós Herman Ottó

12 ALLODIATORIS IRMA csak az lehet, aki részese is annak az ezerarcú, minden pillanatban változó életnek. 1873 nyarán hazánkban felütötte fejét a szőlők rettegett réme a filoxéra, ott látjuk Herman Ottót is a mentőakcióban. Bejárja a német bortermő vidékeket és röpiratokban, cikkekben, előadásokban világosítja fel a gazdákat az apró rovar elleni küzdelemre. A pók munka elkészültével anyagi gondjai újból égetőkké váltak. Egy szép napon a Nemzeti Múzeumba Frivaldszky Jánoshoz ment és bemutatkozott a következőképpen: „Én Herman Ottó vagyok, adjon nekem az úr kenyeret." 1875 februárjában Trefort Ágoston ki is nevezte az állattárhoz őrsegednek. A fizetése és a lakbére most is ugyanannyi volt, mint amikor Kolozsvárról eljött, 600 forint és 200 forint. Szorgalmasan írogatta tehát a különböző újságoknak útirajzait és színes tárcáit, természeti képeit. Munkatársa a Vasárnapi Újságnak, a Fővárosi Lapoknak, a Magyarországnak, és a Nagyvilágnak, a Természettudományi Közlönynek és a korabeli vicclapoknak: a Borsszem Jankónak és a Bolond Istóknak. Az utóbbiak számtalan esetben közölték valamelyik tréfáját vagy sikerült karikatúráját. Herman szerette a humor tiszta vizét ez úgy hozzátartozott lényéhez, mint a fűszer az ételekhez. Ebben az időben Herman Ottó a Nemzeti Múzeum épületének földszintjén lakott a Kálvin tér és a Múzeum krt. sarkán. Két szobás lakása valóságos eleven múzeum volt. Egyik szobában volt ismert viperája, rovarkalitkában a pókjai és hűséges Csóri kutyája. A Múzeum Sándor utcai (ma Bródy Sándor utca), oldalán lakott Pulszky Ferenc a tudományos élet nagy amatőrje a Múzeum igazgatója, kinek egyénisége patinát jelentett a hetvenes évek magyar közéletében. Mindketten excentrikus megjelenésűek voltak, a korabeli vicclapokban hol egyikük, hol másikuk, hol mindketten igen sokszor szerepeltek. Herman Ottó a madarak osztályát vette át kinevezésekor az Állattárban, Petényi Salamon János örökét. Az elért eredményeket annyira a magáévá tette, hogy kiadta Petényi hátrahagyott és még megtalálható feljegyzéseit: „Reliquia Petényiana" címmel. Ez idő tájt kezdik foglalkoztatni a halak is, e téren is Petényi örökébe lépett, mert a múzeumban megtalált egy olyan jegyzéket halakról Petényitől, melyben 67 halfaj és fajta leírása, valamint népies magyar neve is megtalálható, amit a halászok is használnak. Herman Ottó nemcsak tollal, hanem szóval is szolgálta a természettudományos műveltséget. A Természettudományi Társulat népszerű estélyein óriási sikerei voltak. Előadásait minden alkalommal igen gondosan készítette elő, illusztrációit óriási csomagolópapírra maga rajzolta. Kimagasló előadásai a következők voltak: a Pókról, a szövés-fonásról és szerepéről a természet háztartásában, A rét zenevilágáról, Az átalakulások világáról, a Nagy útról. A tücsök hangját még le is kottázta a nagyothalló Herman Ottó. Leírta a csontkorcsolyákat is, melyet irongának nevez és megtalálható majd minden európai népnél, állapítja meg. 50 éves volt Herman Ottó, amikor elvette barátjának nővérét Borosnyai Kamillát, akivel igen élénk tollcsatát vívott. Mikor megbetegedett, megjelent betegágyánál a Judit álnéven író Borosnyai Kamilla, jóbarátja nővére és áldozatosan ápolta a nagybeteg tudóst. Az avasi református templomban esküdtek meg, és a hámori völgyben levő házukban töltötték a mézesheteket. A magyar