A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

KUNT Ernő: A magyar népi temetők szemiotikai elemzése

A MAGYAR NÉPI TEMETŐK SZEMIOTIKAI ELEMZÉSE 497 is úgy készíti, nem változtat a régen kialakult hagyományon. A megoldás bizonyára a további rendszeres gyűjtőmunkában adott, amennyiben valóban valamiféle jelrendszerről lenne szó. Mindenesetre a 28. képen látható díszítmény gyakran tűnik úgy számomra, mint egy régi íráskísérlet, egy értelmét vesztett, elcsökevényesedett, dísszé degradálódott írás részlete (28—29. kép). Mintha a tárgyírás fokának

44 egyik jelrendszerkísérletét őrizte volna meg e díszekben a kollektív emlékezet. A vízszintes irányú alapegységek számában és formájában rejlő, az alapegységekre merőleges rovátkák számában adott, valamint az így kialakult mezőben meglevő variációs lehetőségek rendkívül nagy száma kérdésessé teszi előttünk e jelek puszta díszítő funkcióját. Hasonló a rovásbotok, rováspálcák jelölési rendszere, amelyet ugyanez a gondolkodásmód hozott létre: a felületet előbb bizonyos számú alapegységre, osztatra tagolják, s azokon belül alkalmaznak kisebb jeleket eltérő számban.

45 A fejfák élettartama. Ez a kérdés szempontunkból első pillantásra mellékesnek tűnik, mégis meg kell vizsgálnunk, hogy tudjuk, meddig funkcionálnak a sírok jelei. Körülbelül milyen időbeli távolságról hordoznak, továbbítanak számunkra értesüléseket? Mivel a fejfa a legközvetlenebbül ki van téve az időjárási viszontagságoknak, s mivel csak igen kezdetleges konzerválási eljárásoknak vetik alá általában (pörkölés, szurokkal való impregnálás), a többi fatárgyhoz viszonyítva meglehetősen hamar pusztul. Tíz-húsz év múltán jó- szerével 28. kép. Fejfa a pányoki temetőből (1972) 29. kép. A 28. képen látható fejfa cifrája 32