A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

BALASSA Iván: A filoxéra Tokaj-Hegyalján

A FILOXÉRA TOKAJ-HEGYALJÁN 317 Filoxéra Kísérleti Állomás főnöke is megvizsgálta a kérdést, de a budai hegyekben tett kísérletének eredményét nagyon gyarlónak nevezte.

77 Hasonlóképpen sokat írtak arról a próbáról, melyet Budafokon végzett Szkala Antal gyógyszerész egy általa soha meg nem nevezett összetételű folyadékkal. Ez ott hatásosnak látszott, de Hegyalján nem vált be és csak a kísérletezések számát gyarapította.

78 Nekner Mátyás rozsnyói lakos, putnoki szőlőbirtokosnak is akadtak követői. Poloskafüvet (Lepidum ruderale) főzetett meg egy nagy üstben. A főzetből egy negyedkilónyit rakatott mindegyik tőkére és földet húzott rá. Azt állították, hogy két hét múlva egyetlen filoxerát sem találtak a gyökérzeten.

79 Mások a calciumcarbidra esküdtek vagy éppen a pikrinsavat ajánlották egy francia vegyész kísérletei alapján.

80 De bizony nem használt az egy sem, legfeljebb azt bizonyították, hogy a jóindulatú és ügyszerető kísérletezőkön kívül szép számmal akadtak olyanok is, akik a szerencsétlenségből is vámot akartak szedni. A filoxéra elhárításának hivatalos vonala a legtöbb esetben a francia tapasztalatokhoz alkalmazkodott, márcsak azért is, mert itt ütötte fel a fejét a vész először, s így a legtöbb tapasztalattal rendelkeztek. A minisztérium ide küldte ki a magyar szakembereket tanulmányozásra,

81 akik a látottakat itthon is igyekeztek megvalósítani. Hegyalja nagy általánosságban az országos eljárásokhoz igazodott és mindazt átvette, amit itt meg lehetett vagy érdemesnek látszott megvalósítani. Ezek közül csak a legfontosabbakat említem meg: 1. Kiirtás és kiéget és. A franciák is sok esetben alkalmazták különösen a kezdeti időszakban, de csakhamar felhagytak vele. Pancsovan nálunk is ezzel kezdődött a védekezés: „a talajt 80 centiméternyi mélységre felásták és annyira lazították, hogy a mélyebb gyökér is kihúzható volt; az árok fenekén lyukat vertek és abba 40 gr. szénkéneget öntöttek, mely adagonként üvegcsékben állott rendelkezésre. A szőlőtőt, az egész gyökérzetet és minden egyéb növényeket azonnal elégettek."

82 Az eljárás azonban nem bizonyult eredményesnek, mert a fertőzés csak tovább terjedt. Az eljárásmód helytelenségére és haszontalanságára többen is rámutattak.

83 Ennek ellenére mindig előkerült, különösen akkor, ha egy-egy szőlőterületen a filoxéra először jelentkezett, annál is inkább, mert ezt a 1883. XVII. te. előírta. így történt ez a Hegyalján is (Tarcal, Legyesbénye), de nemsokára belátták felesleges voltát, amikor a gyorsan terjedő vész ezt túlhaladottá tette. 2. Elárasztás. Először 1874-ben Franciaországban használták eredményesen. Ehhez azonban megfelelő sík terület, alkalmas talaj és kellő mennyiségű víz szükséges.

84 Mindhárom együttesen csak ritkán fordul elő és a szükséges berendezések a védekezésnek ezt a módját nagyon megdrágítják. Nálunk többek között Versec vidékén kísérleteztek, de nem sok eredménnyel.

85 A Hegyalján alkalmazására nem került sor. 3. A homok talaj. Már 1872-ben rájöttek Franciaországban (Camargue), hogy a homokban tenyésző szőlőt nem bántja a filoxéra. Ez adta az ötletet arra, hogy a tőke köré, amilyen mélyen csak lehet, homokot helyezzenek el.

86 Ennek az eljárásnak az egyik szószólója Herman Ottó, aki azt javasolta, hogy ha a szőlő „területek földje kötött, ún. nehéz talaj, akkor homok behordassál könnyíteni kell rajta, mi sehol sem nehéz, sem elviselhetetlenül költséges."

87