A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

SZABADFALVI József: Herman Ottó néprajzi munkássága

Herman OTTÓ NÉPRAJZI MUNKÁSSÁGA 21 terén kialakított eszköztipológiai rendszere például szolgált más néprajzi témák feldolgozásához is. A második kötetben a magyar halfauna leírását és idevonatkozó nyelvészeti, népnyelvi anyagát adta közre. A népnyelvi, terminológiai anyag feltárásával és közreadásával nemcsak a magyar népnyelv kutatását segítette elő, hanem felhívta a figyelmet arra is, hogy a néprajzi kutatásnak is mindig szem előtt kell tartania a tárgyak, eljárások népnyelvi szakkifejezéseinek pontos, gondos feltárását. Ez a modern néprajzi kutatásban is alapvető követelmény. A Magyar halászat könyve, a korábbi évtizedekben meginduló folklór kutatás mellett, a legelső tárgyi néprajzi monográfia, ugyanakkor hatalmas könyvsiker is volt. Műve a magyar etnogenezis kutatása szempontjából is jelentős, igazolni kívánja, hogy népünk halászó vizek tájékáról származik, s a halászat a magyar ősfoglalkozások (e szót is Herman Ottó alkotta) egyike. Sajnálhatjuk, hogy könyve nem jelent meg sem korában, sem később valamely idegen nyelven. 1890 tavaszán, amikor Somogyban, Nagyberek vidékén a madarak vonulását figyelte, megismerkedett egy faragó kanásszal, akinek művészi pásztorfaragványai felkeltették a már ősz tudós érdeklődését. 1891-ben a Néprajzi Társaságban már előadást tartott Magyar pásztoremberek remeklése címmel, s az ország különböző tájairól sorakoztatja elő a pásztorművészet darabjait. A pásztorművészet szó is Herman Ottó ajkáról származik. 1892-ben már az Alföld különböző pusztáin, majd a Dunántúlon (pl. a Bakonyban) tanulmányozta a különböző pásztorok életmódját és építményeit, de bejárta a máramarosi és székelyföldi havasi szállásokat is. Az 1890-es évek elején az ország a honfoglalás ezeréves fordulójának megünneplésére készül. A millenniumi kiállítás két nagy ősfoglalkozási részének, a halászatnak és a pásztoréletnek összeállítását Herman Ottóra bízták. A halászati anyag bemutatására a városligeti tóra cölöpökre állított pavilont építettek, ebben mutatták be a halászat egyes szerszámait, körülötte pedig, természetes környezetben a vízben helyezték el az ősi halcsapdákat, a vajszéket és varsákat, valamint a különböző típusú csónakokat. Kiállításra került itt a Herman Ottó személyes gyűjtéséből származó és az irányítása alatt mások által összegyűjtött pásztorkodási anyag is. Felállították a magyar pásztorkodás építményeit, köztük a vasalót, a cserényt, a kontyoskunyhót, a szárnyékot. Bemutatták a gulyások, csikósok, juhászok és kanászok viseletét, szerszámait is. A millenniumi kiállítás pásztorkodási gyűjteménye ismét a Néprajzi Múzeum gyűjteményét gyarapította. Kutatásai alapján egymást követik a magyar nép pásztorkodó állattenyésztésével foglalkozó tanulmányai, kötetei: 1898-ban jelent meg a Matlekovits Sándor szerkesztette sorozat (Az 1896. évi ezredéves kiállítás eredménye) V. kötetében az Ősfoglalkozások. 1. Halászat, 2. Pásztorélet c. munkája; 1899-ben A magyar ősfoglalkozások köréből, 1909-ben A magyarok nagy ősfoglalkozása, Előtanulmányok, a halála évében, 1914-ben nagyhírű munkája, A magyar pásztorok nyelvkincse. A pásztoréletet tárgyaló munkáiról is elmondhatjuk azt, hogy szinte a semmiből teremtette, az ismeretanyaggyűjtést szinte előzmények nélkül kezdte, bejárta az ország legérdekesebb pásztorkodással foglalkozó tájait. A feltárt anyagot, főképpen a pásztorépítményeket — hasonlóképpen mint a halászatit — tipológiai rendszerbe foglalta, de volt ereje