A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

ALLODIATORIS Irma: A természettudós Herman Ottó

A TERMÉSZETTUDÓS Herman OTTÓ 9. érdekében a nagyközönségben begyökerezett irtózattal, ami szerinte tudatlanságból fakadt, végül is Ő győzött. Könyve tartalmazta a pókok anatómiáját, rendszerét, életét, szövésüket-fonásukat és szerepüket a természet háztartásában, ez egycsapásra ünnepelt tudóssá és íróvá avatta. Gyűjtőterülete a Mezőség tósorozata volt. E tóvidék zárt önálló biotop, mely a Szamos, a Maros között elterülő Bethlen, Dés, Szamosújvár, Kolozsvár, Torda, Gyéres, Marosvásárhely, Szászrégen, Teke és Beszterce által határolt terület, szénafüves, bükkös, tölgyes vidék. Az év minden szakában kijárt ide Herman Ottó, hogy megfigyelje a faunát, állatai életét. Igen gyakran hónapokra kiköltözött ide és hajnalpirkadástól esthajnalig, illetve az esthajnali csillag feltűnéséig végezte megfigyeléseit. Itt kelti fel érdeklődését a természet hatalmas, titokzatos népvándorlása: a madárvonulás. Három évtized múlva e jelenség tanulmányozására intézetet alapít. 1867-ben tavasszal kiment a tósorozat felső részére. Gyeké község legszélén ütötte fel obszervatóriumát egy düledező, széljárta épületben és itt végezte megfigyeléseit. Maga így ír erről: „A hihetetlenségig csekély költséggel, de a viszonyokhoz képest elég jó eszközökkel, ezek között az akkoriban oly híres Negretti-féle aneroid s a még híresebb Kapellerféle barometrum, egy páratlan vizsla, egy ladik, pár jó, de csak elölről tölthető fegyver, a madarak preparálásához szükséges szerszám és kellék kiadták az egy szekérre valót, amelyen segédemmel Klir János múzeumi preparátorral elindultam." A fiatal kutató nemzedék kineveti e primitív expedíciós felszerelést, mert ily utat csak a legmodernebb felszereléssel tudnak elképzelni, különösen, ha hozzá számítjuk azt a tényt is, hogy a költségeket Herman Ottó is, mások is a saját zsebükből fizették. Akkoriban a műszer pontosságát pótolta a megfigyelő éles szeme, a sok kényelmi berendezést a kutató vasakarat és törhetetlen energiája. Viszont mindig remek eredménnyel tért vissza. A madárvonulási megfigyelésekhez összegyűjtötte Erdély különböző szakembereit, akik mind beálltak, hogy minél korszerűbben végezhessék a madárfigyelést. Teljesen begyűjtötték a Mezőség faunáját. Elment Herman gyűjteni a Vlegyászára is, majd Pozsonyba utazott a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlésére, hogy az ország más területén működő szaktársaival összeismerkedjék. Ez időben indultak el első gondosan megírt levelei, melyek mindegyike egy-egy kerek Herman mű. Levelezése lassanként az egész világra kiterjedt. Érdeklődési köre is bővül, 1868 őszén felkereste a pesterei Igric barlangot, amelybe a jégkorban a barlangi medve százával húzódott be, hogy e gyűjtéssel megvesse az alapjait a kolozsvári múzeum őslénytani gyűjteményének. 1869-ben félhónapot a télen Mezőzáhon jeges halászattal töltött, halászati eszközökkel is gyarapítva a múzeum gyűjteményét, a fejlődés hónaprólhónapra regisztrálható volt. Egyetlen mezőségi gyűjtőúton 2343 állatot hozott be magával, a tojásgyűjteményt a semmiből teremtette meg. Amikor eljött Kolozsvárról 212 fajnak, 2869, gondosan kifújt, kipreparált, meghatározott tojása sorakozott egymás mellett a fiókokban. Ő vetette meg a csontvázgyűjtemény alapjait is, a kezdetleges rovargyűjteményt sokezer példánnyal gyarapította. Munkája elismeréséül a havi 25 forintos fizetését évi 600 forintra emelték fel, amihez 200 forint szálláspénz is járult, és a konzervátorból, első őrsegeddé nevezték ki.