A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 13-14. (1975)

ALLODIATORIS Irma: A természettudós Herman Ottó

10 ALLODIATORIS IRMA A havi 50 Forint természetesen nem jelentett gondtalan megélhetést számára, ezért a kolozsvári Ellenzék, 'majd a Magyar Polgár című lapoknak írt szabad idejében apróbb tanulmányokat, társadalmi vonatkozású cikkeket, később ő vezette a színházi rovatot is. Ez időben indult meg színházi pályáján Jászai Mari, akihez mélységes vonzalom fűzte hosszú éveken át, de amit Jászai nem vett komolyan, csak később ébredt rá, hogy Herman Ottóval milyen hűséges jó barátot vesztett. Gyűjtési területét most már kiterjeszti az ásványokra és kőzetekre is, így a ditroit és szienit begyűjtése is a nevéhez fűződik. Néhány gyűjtőútjára elkísérte őt Pungur Gyula fiatal lelkésznövendék, akit rábeszélt arra, hogy tanulmányozza a tücskök életét, amiből megszületett Pungur tücsök monográfiája, később pedig a szerző Herman Ottó Madártani Intézetébe került. Naplójában 1869. augusztus 7-én igen elkeseredett bejegyzés olvasható, ez rosszat sejtet, valóban így volt, mert Herman Ottó már nem tudott megmaradni a Múzeumban, anyagi helyzete mind kétségbeejtőbb lett. A lavina legördültét nem várta meg, hanem 1871. március 4-én írásban elköszönt a Múzeumtól, búcsúsorai végén a következőt írta: „Üres kézzel nem jöttem, de üres kézzel távozom." Ezután csak az újságírásból tartotta fenn magát. Új rovatot nyit az újságban Új Erdélyi Múzeum címen, de beállt még a Neue Freie Presse bécsi szerkesztőségébe is, és ekkor írja elkeseredett levelét Tschuzi lovagnak, osztrák ornitológusnak: „Délelőtt társszerkesztője vagyok a Magyar Polgár című politikai lapnak, ebből élek, délután rendezgetem zoológiai jegyzeteimet és dolgozom pók monográfiámon." A napi kenyérgondok mellett tele van ötlettel, tervekkel. A pókok mellett a Thamnotrizonok érdeklik elsősorban, de nem hagyja abba madarászati tanulmányait sem. Ez időben Tschuzinak írott levelében a mogyorósszajkó sokat vitatott tojását lerajzolta, hozzáfűzte, hogy megkezdi a madártojások mikroszkópi vizsgálatát. Ez azért is érdekes, mert e levél kelte 1872 decembere, amikor Nathusius és Blasius elkezdték a tojáshéj mikroszkópi vizsgálatát, amiről Hermannak fogalma sem volt. Az 1872-es választások eredményével nem értett egyet és a kormánybiztos beszédének megjelentetése után két sorban elbúcsúzott a Magyar Polgár közönségétől, tudatva, hogy „megszűnt e lap munkatársa lenni". Még aznap este útnak indult, barátai közül páran elkísérték, betértek Felek határában a csárdába, ahol három pohár szíverősítő, három szivar kifizetése után 22 fillér maradt a zsebében. Útközben eszébe jutott, hogy Bedőházi barátja nem egy alkalommal hívta, hogy látogassa meg, így betért a kúriára, a következő szavakkal „Eljöttem János hozzád béresnek, befogadsz-e?" Vendégként helyezte el őt Bedőházi, azzal a kéréssel, hogy őszig folytassa a pókok tanulmányozását. Ez időben újra a természet megfigyelésének élhetett. Amikor az érő szőlő a darazsakat, a rigókon és seregélyeken kívül, odacsalta, ezek meg a darázsölyveket, ez utóbbiak begyét felvágta, hogy megállapíthassa, mennyi darazsat pusztít el egy-egy madár. Akkor még nem volt fogalma arról, hogy évtizedek múltán a megalapítandó intézetnek e begytartalom vizsgálat lesz egyik alapvető pillére. Szászvesszősön felkereste a megyei gazdák körét, ahol felolvasásokat tartott a gazdasági rovartan és madártan kérdéseiről, a megyei gazdasági kiállításon meg tanulságos gyűjteményeket mutatott bé. Szem-