A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

NAGY Géza: A karcsai parasztifjúság társasélete

524 NAGY GÉZA a felszabadulás előtt ritkán jutottak el a falusi fiúk és lánvok. Rendszerint csak akkor, ha valamit vásárolni akartak. A felszabadulás után azonban a fiatalok közül egyre többen dolgoznak Sátoraljaújhelyen és Sárospatakon. Sokan kerültek el Miskolcra, de vannak, akik Budapesten találtak munkahelyet maguknak. A mai társasélet együttléti és szórakozási alkalmai valójában színtelenebbek a régi társaséletnél. Igaz, hogy szabadabb az élet a fiatalok között, nincs olyan sok társadalmi kötöttség, mint régen volt, s talán ez is az oka, hogy míg az idősebbeknek színesebb az élménye, a felszabadulás utáni társasélet visszaemlékezései elszürkültek a régi élményanyag mellett. Más már a lányok és legényeik kapcsolata is. Leplezetlenül lépnek a nyilvánosság elé az összetartozók, s a barátság is egészen szűk körűvé vált. Nem igen lehet már különbséget találni a társaséletben a falu és város fiatalságának társasélete között. JEGYZETEK 1. Az Árpád-házi királyok okleveleinek kritikai jegyzéke. Szerk.: Szentpétery Imre. I. kötet. 1007. sz. oklevél. 2. Máthé Gyula: Karcsa. Sárospatak és vidéke. A magyar városok monográfiája kiadóhivatala. Bp. 1933. 217—219. 3. Máthé i. m. 217—219. 4. Semegyezés: a fogócskázás nevű játék egy fajtája. Az utcán játszották. Kiszámolóval kezdődött. A játékban részt vevők közül az egyik elkezdett számolni a következőképpen, miközben minden számnál egy játékosra mutatott: sem egy, sem kettő, sem három . . . egészen tízig. Akire a tíz jutott, az lett a fogó. A többi játékos választott magának egy pihenőhelyet, ahol a fogó nem foghatta meg. A fogó szavára azonban ott kellett hagyni a pihenőhelyet és helyet kellett cserélni egy másik játékossal, akinek az ellenkező oldalon volt a pihenőhelye. Akit a fogó megfogott, a következőkben az lett a fogó. Nevezték ezt a játékot „fingocskázásnak" is. 5. Lefutó: a labdajáték egyik fajtája. Két csapat kellett hozzá. Kellett továbbá egy rongyból kötött labda és egy 50—70 cm hosszú ütő. A két csapat közül az egyik volt „lent" (amelyik csapat adogatott a másiknak), a másik pedig „fent". A lent levő csapat tagjai közül volt egy adogató, aki a labdát feladta a fent levő csapat ütőjének, a többi játékos pedig volt a kapó. A játék kezdetekor kijelölték a pálya hosszát. Az adogatóval egyirányban, illetve az adogató mellett volt egy vonal, ennek a neve „süntörködő" volt. A fent levő játékosnak joga volt egy labdát elütni, majd a süntörködőbe kellett állnia. Amikor a következő játékos ütött, a süntörködőben álló játékosnak végig kellett futni a távot. A következő ütésnél a pálya végén álló játékosnak vissza kellett futnia a süntörködőbe, akkor joga volt újra ütni. Ha azonban a futót a lent levő játékosok a leesett labdával eltalálták, akkor helyet cserélt a két csapat. Helyet cserélt akkor is, ha az ütők elfogytak és nem sikerült végigfutniuk a távot. 6. Osztótánc: régen a lakodalom délelőttjén, amikor összeszedték a nyoszolyólányokat, nótaszóval vitték a vőlegény házához. Amikor megérkeztek, a cigány rázendített a csárdásra és a nagyvőfély a kisvőfélyek között táncolva kiosztotta a nyoszolyólányokat, akikkel párban az esküvőre mentek a kisvőfélyek. Ezt az osztótáncot nevezték így. Adatközlőim voltak: Balázs Gyuláné 63 éves, Dakos Istvánné 63 éves, Nagy P. Gézáné 52 éves, néhai Nagy P. Józsefné, néhai Kovács Jánosné, néhai Veréb Jánosné, Balázs Gyula 67 éves, Dakos István 68 éves, Nagy P. Géza 65 éves, néhai Nagy P. József, néhai Dudás János, néhai Polyák János, néhai K. Nagy József földművesek, karcsai lakosok.