A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

NAGY Géza: A karcsai parasztifjúság társasélete

522 NAGY GÉZA aki nem tetszett a szülőknek, és a fiú a parancsra vagy kelésre sem akart lemondani a lányról, akkor meg voltak győződve, hogy a fiút a lányhoz rontották, de történhetett megfordítva is. „Vagy megétették a fiút, vagy másképpen rontották meg." A rontások között első helyen szerepelt az a mód, hogy a fiútól a lány titokban elvett valamilyen alsó ruhadarabjából egy darabot (legtöbbször gatyamadzagdarabot), és otthon eltette. A másik ilyen mód volt, hogy a lány szőrszálát titokban bevarrták a legény gatyakorcába. Megétetésnél a lány apróra vágott szőrszálát belesütötték a süteménybe és megetették a fiúval. Rontáshoz tartozott még a ruhadarab vagy kapca főzése. Azt tartotta a hiedelem, hogyha ezeket a ruhadarabokat főzni kezdik, akkor a legénynek nincs maradása, s akárhol van, a szeretőjét megkeresi. Tilos volt este a mosdóvizet kiönteni, mert akkor a lány kiöntötte a szerencséjét. Luca nap estéjén a lányok kimentek a disznóólhoz, s azt megrugdosták. Ahányat röffentett a disznó, annyi év múlva mentek férjhez a lányok. Karácsony este gombócot vagy derejét csináltak, s a gombócokba vagy derelyékbe papírra írt fiúneveket tettek. Amikor főni kezdett a gombóc a fazékban, a forró vízből ki kellett a lányoknak kapni egyet. Amilyen név volt a papíron, olyan nevű fiú fogja azt a lányt elvenni. Szilveszterkor szokás volt az ólomöntés, s az ólomnak az alakjából következtettek a jövendőbeli foglalkozására. András nap estéjén a lányok lefekvéskor nyáron talált négylevelű lóherét tettek a párnájuk alá, és akkor megálmodtak, hogy ki veszi el őket. A másik ilyen eljárás volt, hogy András nap estéjén a lányok a favágótőkére kendermagot vetettek és az ingükkel boronálták el. Boronálás közben ezt mondták: „András én kendert vetek. Add meg Uramisten tudni, ki vészen el engem." Éjszaka azután megálmodták, hogy ki fogja őket elvenni. A fiatalok jogairól és kötelességeiről szólva elsősorban az utóbbiról beszélhetünk. A családban élt a lány és a legény, de nem nagyon szólhattak bele a család életébe, mert a döntés joga mindig az idősebbeké volt. A fiatalok nemcsak a szűkebb családi közösségbe tartoztak bele, hanem részt vettek a nagy közösség, a falu közösségének életében is. Tavasszal az uradalmakban rendszerint az egész falu fiatalsága részt vett a felnőttekkel együtt a szurkolásban, a búzából a szúró, a gurdony kiszedésében. A szegényebb családból a legényfiú és lány a nyarat képesként dolgozta le. Ha ketten mentek a családból, akkor az egyik volt a kaszás, a másik a félkezes. A félkezes szedte a markot a kaszás után, a keresete fele volt a kaszásénak. Olyan is volt, hogy ha valamelyik embernek nem volt marokszedője, akkor keresett magának a faluból, rendszerint lányt. Itt is együtt voltak a fiatalok az idősebbekkel. A részes aratás, a kepe, az aratás befejeztével a kepésbállal zárult. Az intézőnek készítettek búza- és árpakalászból egy koszorút, s azt nótaszóval vitték az intéző lakása elé. Itt az intézőt a kepésgazda köszöntötte, majd az intéző bejelentette, hogy vendégül látja őket estére. Húst, italt kaptak a képesek, az uradalom cigányokat is fogadott és reggelig tartott a kepésbál. Ide a képeseken kívül csak azok a falusi legények mehettek, akiket meghívtak a képesek. Társas munkaalkalom volt a cséplés is. A rokonság, szomszédság és azok, akik számítottak a segítségre, megjelentek a cséplésnél. A legények