A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

NAGY Géza: A karcsai parasztifjúság társasélete

A KARCSAI PARASZTIFJÜSAG TARSASÉLETE 521 lett a vége, hogy a fiú rövidesen'megkövette a lányt és annak szüleit. Ez a szokás ma már nincs meg, s adatközlőim is 1926—27-ben emlékeznek ilyen esetre, mint utolsóra. A fiatalok viselkedését megszabták a századok óta beidegzett szokások, Íratlan erkölcsi törvények, melyek csak akkor változnak, ha a társadalomban —• s a falu társadalmában is — alapvető változások történnek. A régi erkölcsi törvények egy része megváltozott az első világháború után. Tovább kopott a régi felfogás a felszabadulás előtt, hogy azután a régi erkölcsi felfogások az 1960-as évek elején teljesen megváltozzanak. Az első világháborúig terjedő időben a lányokra vonatkozó szokások igen szigorúak voltak. Sok mindent tiltottak. Nem illett a lánynak egyedül végigmenni az utcán, nem ülhetett asztalhoz, a lányra volt szégyen, ha a ház szemetes volt, a lánynak mindig dolgoznia kellett, ugyanakkor megkövetelte az illem, hogy vidám, friss legyen, jól öltözködjön. Nem volt beleszólása még a saját életének berendezésébe sem, mert csak azzal a fiúval állhatott szóba, akit a szülők, különösen az anyja, és a rokonság jónak láttak. Hiába tetszett neki a másik legény, de ha az szegényebb volt, mint az ő családja, a házasságról szó sem lehetett. Érvényesült a párválasztásban a „guba a gubához, suba a subához" elve. A lányok és legények egymásközti viselkedésének is megvoltak a maga formaságai. A faluban mindenki mindenkit ismert, a fiatalok tegeződtek, de a lányok és legények — később a férfiak és asszonyok — nem fogtak kezet egymással a találkozáskor. Nem illett egy lánynak a fiúval találkozva megállni beszélgetni, ha egyedül volt. Ezért nem is voltak a lányok egyedül, hanem cimboráikkal. Amikor a fiú udvarolni kezdett, csak a kapuban beszélhetett a lánnyal négyszemközt, de később is csak akikor, amikor kikísérte a fiút a lány. Ekkor maradtak ugyanis kettesben, de ekkor is csak rövid időre. Amikor azonban már megvolt a lánykérés, megtörtént a jegyváltás időpontjának kijelölése, együtt lehettek mindenkor. Ilyenkor a lány már elmehetett a fiú házához is, de addig erről szó sem lehetett, A fonóban játék közben, ha a játék menete úgy kívánta, szabad volt csókolózni, szabad volt a legényeknek a lányokat átölelni, de tilos és illetlen volt a lányt fogdosni. Erkölcstelennek tartották azt a lányt, aki a fiúkkal bujkált. Az ilyen lányokat barátnői kizárták maguk közül. Viszont ha egy lány megesett, azt el kellett venni a fiúnak. Még a fiú szülei is azt mondták: „Ha kitakartad, akkor takard is be!" Az első világháború után annyiban változik ez a helyzet, hogy a nagy kötöttség kezd feloldódni, a vagyoni különbségek sem számítanak annyira, s a lányok, legényeik kapcsolata a nagyobb csoportokban régebben történt szórakozások helyett a 3—5 tagú csapatokra tagolódik. A felszabadulás után meg a csoportos szórakozás — különösen a 60-as évektől — teljesen eltűnik. Nem kelt feltűnést, ha egy fiú és egy lány, akár hétköznap is, végigmegy az utcán, vagy elmennek együtt a moziba, presszóba. Keseregnek is az idősebbek, hogy ennyire elromlottak az erkölcsök. A lányok és legények kapcsolatának kialakulását nem bízták a véletlenre, hanem igénybe vették ehhez a szülői tekintélyt, de még a természetfölötti hatalmak segítségét is. Ha a fiú olyan lányt szeretett meg,