A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
DOBROSSY István: A parasztgazdaságok szerkezete és a rostnövénytermesztés kapcsolata Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
412 DOBROSSY ISTVÁN daságukban is gyári készítményekkel, mint a kisparaszti, szegényparaszti családok. A recens gyűjtések igazolják, hogy egy-egy falu társadalmának alsó rétegeinél a saját maguk készítette, a gazdaságban, a háztartásban és ruházkodásban felhasznált fonal alapanyagú termékek igénye és szükséglete a gyári készítmények elterjedésének hatására sem csökkent számottevően, ill. a csökkenés nagyon lassan kiteljesedő folyamat volt. Ezzel függ össze, hogy a fonás-szövés viszonylag teljes eszközkészlete a volt szegényebb parasztcsaládok körében napjainkban is megtalálható, míg a korábbi birtokos rétegnél — gazdasági funkcióját veszítve — jóval korábban eltűnt. Ez egyben utal a kendermunkák, a házi kenderfeldolgozás időbeli megszűnésére is az egyes társadalmi rétegekben. A meglevő eszközkészlet, a házi vászonkészítmények mennyisége, használata pedig utal az egyes parasztgazdaságok — a birtokviszonyok alapján differenciált társadalmi rétegek — len- és kendertermesztésének jelentőségére. Egy-egy átlagos létszámú kiscsalád vászonszükségletét 50—150 négyszögöl területen vetett kender általában kielégítette. Ez a kenderterület minden kisparaszti gazdaságban megtalálható, s csaknem minden esetben független a birtokolt terület nagyságától. Ebből következik, hogy ha a rostnövények termesztésének területét vizsgáljuk, az egyes birtokkategóriákon belül, a legtöbb kendert, illetve lent a 15—30, de főleg — mert számszerűségében a megyék területén ebből volt a legtöbb — a 10 kat. h.-on aluli birtokkategóriákban találjuk. Következésképpen minél differenciáltabbak egy megye birtokviszonyai, ill. minél nagyobb a kisparaszti birtokok szarnia, a házi kenderfeldolgozás annál jelentősebb, a megszűnés folyamata ennek megfelelően lassúbb. A recens gyűjtések mellett ezt minden vonatkozásban alátámasztják azok a statisztikai adatok, amelyek az előbbiekben a parasztság, a paraszti gazdaságok területünkre jellemző differenciáltságát mutatták. A jelentéktelen mennyiségű len mellett a kender egyike volt ezekben a megyékben a legtöbb jövedelmet eredményező növényeknek. 1915-ben, a termés értéke katasztrális holdanként Abaújban 2715,45, Borsodban 2437,55, Zemplénben pedig 1738,70 korona volt. Ugyanebben az időben az őszi búza termésértéke katasztrális holdanként (a megyék előbbi sorrendjében) csupán 262,45, 341,53 és 249,40 korona 21 . Még világosabbá válhat a kendertermesztés jelentősége e háram megyében, ha a fenti adatok mellé állítjuk a megtermelt kenderből fonható és szőhető vászon hozzávetőleges mennyiségét. Elöljáróban kiemelten hangsúlyoznunk kell, hogy az alábbi számítások — bármennyire is igyekeznek a zavaró tényezőket kizárni — csak hozzávetőleges, megközelítő értékek. A paraszti vászonkészítmények évi mennyiségéről egy-egy konkrét esetben igen, de a három megye vonatkozásában összesítve aligha adhatunk minden vonatkozásban pontos képet. A rendelkezésre álló statisztikai adatokból kiindulási alapul az 1924—1939 közötti időszak kendertermesztésének a megtermelt mennyiség átlagát fogadjuk el. Ezt indokolja, hogy másfél évtizedes folyamat áll előttünk, másrészt ebben az időszakban a statisztikai adatok elkülönítik a főterményként, illetve a mellékterményként vetett kender területét. Borsod, Gömör-Kishont, Abaúj-Torna és Zemplén megyében 1934—1939 között
