A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
PETERCSÁK Tivadar: Szarvasmarhatartás egy hegyközi faluban
386 PETERCSÁK TIVADAR Téli munka volt napközben a hó eltakarítása az udvarról, utakat söpörtek a csűrhöz, szalmakazalhoz, sophoz. A trágya kihordása után télennyáron egyaránt kitakarították az istállót egy erre a célra használt csutakseprővel [:V2 . Nyári időszakban csak hetente egyszer, szombaton délután vagy vasárnap korán reggel söpörték az udvart. A két világháború között még az istállók voltak az öregek társas összejöveteleinek a helyei. A legidősebb férfiak és a legények a legtöbb helyen az óiban aludtak a szénatartóban, vagy az egyik sarokban készítettek maguknak függőágyat. A padlásgerendákhoz négy rudat szegeztek, és annyira leengedték, hogy az állatok elférjenek alatta és fel is lehessen ülni a rudak alá rögzített, szénával kitömött ágyban. A függőágyba Záptón (létra) másztak fel. Esténként az öregek összejöttek egy-egy istállóban, pipázgattak és egymás történeteit hallgatták. A legények nem vettek részt ezeken a beszélgetéseken, inkább a fonóba jártak a lányokhoz 133 . Az ólban esténként, hajnalban mécsessel és a falra vagy az óíajtóra akasztható petróleumlámpával világítottak. A második világháború utáni évekig a férfiak téli munkája elsősorban az állatok kiszolgálása volt, nyáron viszont ez erősen háttérbe szorult, és a fősúly a földművelésre tolódott át. A szarvasmarha körüli munkákban kialakult hagyományos munkamegosztás is az 1950-es évekig állott fenn. Addig a téli takarmányozás, az állatok tisztán tartása, a trágya kihordása a férfiak dolga volt, a nők csak a fejést, tejfeldolgozást végezték 134 , esetleg a takarmány-előkészítésben és itatásban segédkeztek. Az 50-es évek közepétől a férfiak iparban történő elhelyezkedésével megszűnt ez a kialakult munkamegosztás, és esetenként az asszonyok feladata a korábban kizárólag férfimunka elvégzése is. Az állatok gondozásához kapcsolódik a különböző állatbetegségek gyógyítása is, mivel állatorvosok nem lévén, ezt is a parasztemberek végezték sok évszázados tapasztalatok alapján 135 . Régebben az embereken előforduló bajokat is házilag orvosolták, azonban a népi állatgyógyítás sokkal ésszerűbb, többször veszi igénybe a hatható dolgokat, mint az embergyógyítás l3,i . A nép állattani ismeretei pontosabbak és kiterjedtebbek, mint az emberi szervezetre vonatkozók, ezért eredményesebben és racionálisabb módszerekkel gyógyítottak állatot, mint embert 137 . A legértékesebb nagyállatokat, így a szarvasmarhát is elsősorban tapasztalaton alapuló növényi és ásványi szerekkel orvosolták a hozzáértő idősebb parasztemberek és kovácsmesterek. A nőknek viszonylag jelentéktelen szerepük volt az állatgyógyításban. A tehénnél csak a rontás, szemrül esés elhárításában vettek részt, ezenkívül a kisebb állatok (baromfik) gyógyítása volt a feladatuk 138 . 1945-ig a közelben csak Sátoraljaújhelyen és Göncön volt állatorvos, de csak a legritkább esetben fordultak hozzá. Nagyon értett az állatbetegségek gyógyításához a Pálházán dolgozó Bacsó Mihály kovácsmester, aki más kovácsoktól szerezte tudományát, egészségügyi tanfolyamot végzett, de sok tapasztalatot szerzett külföldön is 13!l . Az idős parasztemberek mellett ő látta el tanácsokkal az állattartó gazdákat, vagy maga kezelte a beteg jószágot. Ha a marha kérődzése megállt, keserűsóval gyógyították. Az állat súlyától függően 1—1,5 kg keserűsót langyos vízben feloldottak, és bele-
