A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)

PETERCSÁK Tivadar: Szarvasmarhatartás egy hegyközi faluban

SZARVASMARHATARTÁS EGY HEGYKÖZI FALUBAN 33\ 15. kép. Szccskavagás a csűrben. Petercsák T. felv. izéknek

127 hívták, ezzel kapcsolatban mondták: ,,Ha vízkereszt vizet ereszt, az izéket padra rekeszd!" (Tegyék félre a takarmányt, mert hosszú tél lesz.) Etetés után azonnal meg kell itatni a jószágot, mielőtt elkérődzi magát és lefekszik. Az itatáshoz kihajtották a marhát a kúthoz, esetleg a kisborjúknak vitték be vederrel a vizet. A századfordulón még csak két közös falusi kút volt, ide hajtottak itatni, de azóta már szinte minden udvaron ástak kutat. A kutaknak a vízkiemelő szerkezet alapján három fajtája van: gémes-, korbás- és kereke skút

r2H

. A közös kutak gémes szerkezettel működtek, ezeket a századfordulótól a korbás- és kerekeskutak váltják fel. Jelenleg már csak néhány gémeskút van, ezek részei: kútágas, gém, nehezék, ostor, veder, kútkáva (17. kép). A korbás- és kerekeskutak csak a haj tószerkezetben különböznek egymástól. A kútnyílás fölé négyzet alakban 4—5 gerendát raknak egymásra, a sarkoknál fogazással kapcsolódnak össze. A legfelső gerendákat kút kávának v. rámának hívják. A felül keresztfával összefogott két állóoszlopba helyezik el a hengert, amire a lánc- vagy drótkötél tekeredik. A hengert rövid fahajtókarral (korba) vagy elhasznált szecskavágó-kerékre szerelt karral forgatják (18. kép). A faluban először a papnál készítettek kerekeskutat 1904-ben, ettől kezdve a Jcorbás/cutakat is ilyenre cserélik ki, mert ezzel sokkal könnyebb