A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 12. (1973)
PETERCSÁK Tivadar: Szarvasmarhatartás egy hegyközi faluban
378 PETERCSÁK TIVADAR pen dolgozták fel a tetőfedéshez: kicskúnak és sznobkának 117 . A tetőfedést hozzáértő férfiak végzik, a család tagjai hosszú rudakon adják fel az anyagot. Mindig saroknál kezdték a munkát, először a szarvazatot készítették el sznob/cából, majd a héjazat többi részét kicskdból. A tetőnyerget sűrűn telerakták szalmával, és kecskelábbal szorították le, nehogy megbontsa a szél a tetőt 118 . A lakóépületeket, így az istállót is dél felé néző ajtóval építették. Az istállónak mindig egy ajtaja volt, méreteinél a legfontosabb szempontnak azt tartották, hogy a nagyszarvú ökör beférjen rajta. Az ajtókat gyalulatlan deszkából szegeitek össze, és az 1900-as évek elejéig madzaghúzós szerkezettel zárták. Nyáron az ajtó elé rácsot is felraktak, a melegben csak ezt zárták be. Az istállók déli falán egy kisméretű (15x20 cm) ablakot is hagytak, elsősorban a szellőzés miatt 119 . Be sem üvegezték, télen szalmával dugták be. A kőházak istállóin már nagyobb méretűek az ablakok, ezt mindig üvegezik. Az istállók méretét és berendezését a földterület mennyiségétől függő gazdasági helyzet, így az állatállomány nagysága határoz La meg. Az ólak mérete és berendezése alapján három típust különböztethetünk meg (14. kép). A 15 kat. holdon felüli gazdaságok istállóját az ajtóval szemben levő egy méter széles folyosó (placc) két részre osztotta. Jobb oldalon álltak a lovak vagy ökrök és a fejős tehenek, bal oldalon a borjúk és a növendékmarhák. Az állatok etetésére szolgáló váló az ajtótól jobbra és balra a fal mentén húzódik. A másik, legelterjedtebb istállótípus az 5—15 holdas gazdaságokban található. Itt a vályút a bejárattal szemközti fal mellé állítják. Az igavonó állatok mindenütt az istálló jobb oldalán vannak elhelyezve. A fejősteheneket és a lovakat álló strajfával választották el egymástól 120 , a két ló közé pedig még külön függő strajfát is tettek. Az álló strajfa egyik végét a vályúhoz, másik végét a földbe vert kb. 80 cm magas karóhoz rögzítették. A függő strajfa egyik végét karikával erősítették a vályúhoz, másik végét a padlásgerendáról lecsüngő lánc vagy drót tartotta. A kisborjúkat a tehenektől mindig külön, az ajtó melletti sarokba egy kisválóhoz kötötték. A harmadik csoportba a napszámosok, szegényebb parasztok istállói tartoznak, amelyek elsősorban méreteik és az állatok száma miatt különböznek az előzőtől. Az igázott és fejőstehenek a növendékmarhával együtt a bejárattal szemközti falhoz épített váló mellett állnak. A különböző istállótípusok közös jellemzője, hogy a vályút mindenütt a fal mellé építik, az arcaijászolt még a módosabb gazdák sem ismerik. Vázát a falhoz támasztott, és a földbe rögzített lábak 121 alkotják. Egy 5,40 m hosszú vályúhoz négy lábat készítenek, ezt belülről bedeszkázzák 122 . A váló külső szélén a vastag süvegfába v. rámába lyukakat fúrtak, és ide fűzik be a jószágok kötelét, vagy a rámába csavarozott karikához kötik lánccal. A lábak és a süvegfa anyaga tölgyfa, a lovak előtt még fémlemezzel is beborították, hogy ne rághassák. A deszkázat fenyőfából készül. A vályú fölött a gazdaságosabb etetés miatt mindenütt megtalálható a rács, így az ide rakott szálas takarmány nem a földre, hanem a vá-
