A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

LAJOS Árpád: Mancsozás, tekézés (népi gyermekjáték)

MANCSOZAS, TEKÉZÉS 413 Sajógalgóc: ütőteke, (Adatközlő Jónyer Ferenc 71 é. 1938). így mondta el: a játékosok az ütők és a visszaütök, másképpen fogók, A játékeszközök: a teke, ez félököl nagyságú, labdaalakra kifaragott fagolyó. Legjobb, ha hársfábul készül, de lehet nyírfábul is. A másik a tekebot. Körülbelül 60 centi hosszú, bárminő keményfábul készült husáng. A vége meg van hegyezve. Ahány játékos van, annyi tekebotnak kell lennie. Az egymás ellen játszó két csapatot a két legügyesebb fiú állítja össze. Ők a gazdák. Már előre el van döntve, ki az ütők, ki a fogók gazdája. Ezek adj botozással választják ki társaikat. (A játéksorsolás mellőzésével, hogy is folyik le a játék:) Az ütők magukhoz veszik a tekét, botjaikat, s a pálya felső végén egymás mellett elhelyezkednek. A fogók velük szemben, a pálya alsó végén állnak fel, de nem arcsorban, hanem szétszórtan.. Az ütők a fogók felé ütik a tekét (a földről), úgy, hogy tekebotjaik is repülnek. Ezeket kell majd futással visszaváltaniuk saját területeikre. A fogók azzal akarják hely- és szerepcserére kényszeríteni az ütőket, hogy a tekét botjaikkal visszaütik, vagy azzal, hogy nem engedik az ütőket elhajított tekefájuk visszaszerzésére. Tehát: az ütők a maguk arcvonala előtt, melyet a földbe karcoltak, két jó lépésnyire egy kis földemelkedésre teszik a tekét, majd egymás után a földről üthetnek: 2 méter távolságból csóváló mozdulattal megcélozzák a tekét. Repül a teke és a bot. A fogók úgy igyekeznek visszaütni a guruló tekét, hogy botjaikat kézben tartják, vagy ha ők is eldobják, bármikor visszahozhatják a pályáról. Ha sikerül a teke visszaütése, vagy megelőző begurítása az ütők arcvonala mögé, a két csapat helyet és szerepet cserél. Ha a teke visszaütése nem sikerült, akkor a fogóknak vissza kell gurítaniuk a tekét a következő ütőnek. A visszagurítás ideje alatt ütő nem futhat be a pályára eldobott botjáért. Ha az ütők egyike sem tudja botját visszahozni, a két csapat akkor is cserél. Más változat Sajókazincról: királyos teke. Játékeszközök: keményfából faragott teke és ütőbotok. Ebben a változatban a földbe ásott gödör, melyet várliknak hívtak (adatközlő: Anga József 61 é. 1939.) a pálya közepén volt, ebbe kellett a tekét begurítani. — A játékot legszívesebben öten-öten játszották: ütők és fogók. Mindegyik csapatnak volt egy-egy királya. Az ütők mind az öten a pálya alsó végére mentek („bent vannak"). Úgy helyezkedtek el, hogy a király a sor utoljára került. Ö volt a legerősebb ütő. Ha társai megszorultak, ő ütött utoljára. A fogók közül négy a pálya felső végét foglalta el (ezek ,,kint voltak"). A fogók királya a pálya középső térfelére ment, s kissé oldalt foglalt helyet, a várlikat figyelve. (Ez utóbbi kb. 4—5 dm átmérőjű gödör.) A fogók királya a tekét a legelső ütő felé gurította. Erre az botjával rácélozott, majd jól oldalthajolva, erős lendítő mozdulattal a feléje guruló tekét elütötte, azon iparkodva, hogy lehetőleg a teke alá üssön, miáltal a teke a földet elhagyva, messze kirepül. Ha nem találta el a tekét, vissza kellett dobnia a fogók királyának, aki azt a következő ütőnek gurította. Ha eltalálta, s látta, hogy a teke messze jutott, már futott is botjáért, hogy idejében vissza tudja hozni. Hogy védekeztek a fogók? Elcsípték a tekét, gyor-