A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

DÉNES György: Középkori vastermelés a Bódvától keletre és a tornaszentandrási ikerszentélyes templom

KÖZÉPKORI VASTERMELÉS A BÓDVÁTÓL KELETRE 89 kozóan biztos adatunk nincsen, de nemcsak a Bódva-túlparti szomszédság analógiája, hanem a rendelkezésre álló szűkös okiratos anyag is arra utal, hogy a XIII. század közepére, legalábbis a martonyi bányában és az annak ércét feldolgozó, szomszédos Kovácsiban, már megszűnt a termelés. Martonyit 1249-ben az Örsúr nembéliek mint szalonnai birtokuk részét képező lakatlan földet adják el Tekus ispánnak és fivéreinek. A szomszédos Kovácsi pedig csak mint elnéptelenedett település juthatott a XIII. század második felében kisnemes család birtokába. 1283-ban már — nyilván az új birtokosok által — lakott település, amely villa Kowachy néven szerepel, de egy 1304. évi oklevélből megtudjuk, hogy birtokosai, a magukat a faluról nevező Kovácsi nemesek a XIII. században szerezték. A leánytestvéreik részét ekkor kiadó Kovácsiak ugyanis arra hivatkoznak, hogy a falut apjuk, Barakon fia János szerezte.

39 Az úgy látszik több részletben szerzett, nagy kiterjedésű, Martonyi határa mentén egészen a Rakaca-patakig húzódó területen, amely Barakon családjának földje lett, három településen alakult ki élet: az ősi, de a XIII. század közepén már nyilván néptelen Kovácsiban, a család régi fészkében, a birtokosról elnevezett Barakonyban és az ugyancsak ősi Szend faluban, a mai Rakcaszenden, amelyről a már említett 1335. évi oklevél bizonyítja, hogy akkor a Kovácsi család birtoka volt. A Horváti és Szentjakab között fekvő Kovácsiról eddig nem ismerünk bizonyosan rávonatkozó XV. század előtti okiratos említést. Ez azonban nem késői alapítása, hanem inkább kései újrabenépesedése mellett szól, mert a falu neve, valamint a határában kibukkanó (tornaszentjakabi) salakleletek analógia alapján XII. századig terjedő vastermelésre engednek következtetni, a következő századok hallgatása pedig a XII. századot követő hosszabb elnéptelenedettségre utalhat. Szentandrás azonban úgy látszik nem osztozott szomszédai sorsában. Sőt, úgy tűnik, jelentősége a martonyi—kovácsi vastermelő központ megszűnésével növekedett. XII. századi építésű templomát a XIV. században jelentősen bővítik és — a romokat leíró XVIII. századi feljegyzésekből kitűnően — gazdag freskódíszekkel ékesítik/'

0 1397-ben már plébánia volt.

41 A település — mint említettük — a XIV. század második feléig királyi birtok maradt, lakói — a későbbiek során ezt részletesen tárgyalni fogjuk —hospesek, külföldi telepesek voltak. Lehet, hogy a szentandrási telepesek vették; át a korábbi magyar vastermelőktől a munkát. Ezt a lehetőséget Rudabánya analógiája is alátámasztja, ahol a korábbi magyar—szláv vastermelőkre — gondoljunk a vasérc jelentésű Ruda helynévre — települtek rá német bányászok, akiknek XIV. századi ottlétét a templom Anjou-kori vasajtajának német felirata bizonyítja/'

2 A Bódva keleti partján is hasonló kronológia látszik valószínűnek. Eszerint itt is felváltja a királyi szolgálónépek rendszerét a privilegizált, külföldi eredetű bányászközösség.

42a A XIV. században a környék leghatalmasabb oligarcha családja, a Bebekek szerzik meg a Felvidék ércbányáinak jó részét. A család két ága, a Csetneki és a Pelsőci ág versengtek egymással az érclelőhelyek bányajogáért. A Pelsőci Bebekek délkelet felé terjeszkedtek, megszerezték Tornát, Szád várt és Szendrő várát, majd utóbb a Ruda-hegy oldalába épült — ko-