A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

NAGY Géza: Cselédélet a Karcsához tartozó volt uradalmi tanyákon

432 NAGY GÉZA nálni. Utolsó embereknek számítottak a cselédek között is, mivel ezek az emberek tulajdonképpen a cselédek cselédei voltak. Az iparosok, a mesteremberek egy-egy tanyán belül is kiváltságos személyeknek számítottak, akiket megkülönböztetett bánásmódban részesítettek. Nekik csak az intéző parancsolt és egyenrangúnak tartották magukat a gazdával, a magtárossal. Elvégezték az uradalomnak szükséges munkát, de dolgoztak a falusi embereknek is, ezért kereseti lehetőségük jobb volt a cselédek kereseti lehetőségénél. Az uradalmi cselédek gyermekei közül kerültek ki az intézők házi cselédei, a szolgálók, esetleg a birtokos szobalányai, szakácsnői, de még a falusi értelmiség szolgálói is. A közvélemény nem tett különbséget a két szolgálat között. Nem is volt különbség talán csak annyi, hogy a házi cselédek havonta kapták meg a bérüket és pénzben, míg a tanyai cselédek negyedévenként és természetben kapták a járandóságukat. Az uradalmi tanyákon nemcsak kommenciós cselédeket alkalmaztak, hanem heteseket, hónaposokat, képeseket, summásokat és napszámosokat/' A summások kivételével ezek a faluból kerültek ki. Nem tartották azonban őket cselédnek annak ellenére, hogy ugyanazt a munkát végezték, mint a cselédek. Talán azért, mert ezek nem laktak a tanyán, és nem voltak annyira kiszolgáltatva az uradalomnak, mint az ott lakó cselédek. Az uradalomhoz csak a munkájuk kötötte. Nem is igen érintkeztek a cselédséggel. Minden cselédembernek az volt a vágya, hogy elkerüljön a tanyáról, hogy saját háza legyen, s ha napszámosként is, de ne parancsszóra keljen, feküdjön, dolgozzon. Ez persze nem mindenkinek sikerült, de aki eljutott odáig, hogy otthagyhatta az uradalmat és a maga szegénységébe kerülhetett, bármilyen nehéz is volt a sorsa, többé nem ment vissza szolgálni. A faluból ritkán ment el valaki cselédnek. Ha mégis megtörtént ez — néhány esetben azért megtörtént •—, a házát semmi áron nem adta el a faluban, mert számított arra, hogy csak néhány évig tart a cselédsors, s azután visszakerülhet. Hozzá kell azonban azt is tennünk, hogy a házzal rendelkezőket nem szívesen fogadta fel az uraság. Ezeket az embereket ugyanis nem lehetett úgy rángatni, mint a többieket, ezek követelőzőbbek voltak, hamarabb kitörtek, ha jogtalanság, sérelem érte őket. Az uradalmi tanyákon a legáltalánosabb csoport a béresek csoportja volt. Béresnek nevezték azt a cselédet, aki az uradalmi tanyán ökörrel dolgozott. Ha munkabíró volt a beálló cseléd, leghamarabb béres lett belőle, mert hiszen béresre volt a legnagyobb szükség. Minden uradalmi tanyán volt 4—5 olyan cselédember is, akinek nem bíztak a kezére ökröt, mikor felvették. Ezeket gyalogbéreseknek nevezték, s ha valaki az ökrös béresek közül megbetegedett, vagy valamilyen ok következtében nem mehetett munkába, akkor ezek mentek munkába a távollevő helyett. Egyébként feladatuk a takarmány előkészítése volt a béresökrök számára. A béresek közül az elsőbéres emelkedett ki. Minden uradalmi tanyán volt egy elsőbéres. Ezt a beosztást már az 1800-as évek végén is megtaláljuk, és meg is maradt egészen 1945-ig.