A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)
NAGY Géza: Cselédélet a Karcsához tartozó volt uradalmi tanyákon
CSELÉDÉLET A KARCSAI TANYÁKON 433 A béresek száma nem volt állandó. Ez sok mindentől függött. Függött a birtok felszereltségétől, gépesítettségétől, de attól is, hogy milyen volt az intéző szakértelme és gondolkodásmódja, és milyen volt az uraság. Volt olyan intéző is, aki korszerűsíteni akart a gazdálkodáson, s ezt azzal kezdte, hogy a béresökröket eladatta. Szerencsétlenségére olyan esős esztendő következett, hogy a gép és a lovak nem tudták a munkát elvégezni, és a faluból kellett az intézőnek ökrösfogatokat bérelni. Ebbe a ténykedésébe azután bele is bukott, mert a gróf elbocsátotta. Egyszóval, a legnagyobb felszereltség esetén és idején is mindig szükség volt egy-egy uradalmi tanyán 15—20 cug i5 ökörre és ugyanannyi béresre még 1944-ben is. 1880—1938-ig még gyermekeket — 13 éves kortól — is alkalmaztak az uradalmakban béresként. Ezen a vidéken azonban nem kisbéresnek nevezték a gyermekbérest, hanem félkomencius cselédnek iG . A gyermekbéresnek, amikor szolgálatba lépett, minden uradalmi tanyán a legjámborabb ökröket, illetve fogatot adták és egy tapasztaltabb társra bízták. Ugyanazt a munkát kellett nekik végezni, mint a felnőtteknek, akkor keltek és feküdtek, amikor a felnőttek, de csak felét kapták a felnőttek bérének. Egyik adatközlőm erről így emlékezik: „Igen keservesen nevekedtem, mer cseléd vóut az apám, cseléd lettem én is. Elég abbul annyi, hogy tizenkét éves koromtul négy ökröt kellett hajtani. Olyan sorba is kerültem, hogy megutáltam a béreséletet gyermekkoromba, hát a kovácsmester híjt engemet, hogy álljak be inasnak nálla. Haggyam ott az ökröt. Hát persze én szóultam apámnak: — Édesapám, én beállok kovácsinasnak. Hát mindég béreskedjek? Hát én nem bírom eztet ki! Hát a szülejim beleeggyezett. Úgy, hogy másnap elmentem a műhelybe. Eccercsak odalyukadtam vele, hogy persze béres nem vóut, nem kapott az uraság cselédet, hát a gyerekekkel póutolta, meg a karcsai zselléremberekkel hóunapszámra a béreseket. A bátyám vóut a gazda, hát elgyött, oszt kihajtott a méhelybűl. Csak vissza kellett menni, oszt kezelni a négy ökröt. Nohát azér csak küszködtem, neveledtem. Gróuf Sennyeynél a becskedi birtokba szóugált az apám tizenhét évig egyhúzomba. Onnat osztán elmentünk báróu Sennyey Miklóusnál a Górósra. Átmentünk oda lakni. Hát ott is csak úgy vóutunk. Cselédnek kellett lenni ott is." 17 A béresgazda tiszte nem a béresek számától függött, mert sok esetben ő volt a tanya tulajdonképpeni vezetője. Minden uradalmi tanyán volt egy béresgazda és egy elsőbéres. A béresgazda a béreseken kívül ellenőrizte a napszámosok, hónaposok, hetesek munkáját, de még a kocsisokét is, és este beszámolt az intézőnek az elvégzett munkáról. Akkor kapta meg másnapra a parancsot, melyet azután továbbadott. Ugyanakkor az elsőbéres a béresek munkájára ügyelt, de míg a gazda fizikai munkát nem végzett, addig az elsőbéres ugyanúgy dolgozott, mint a többiek. A béresek télen-nyáron hajnali három órakor keltek. Ekkor hangzott fel minden hajnalban a béresgazda lakása előtt a harang vagy egy jól csengő síndarab, ekevas hangja. A felkelés után megkezdődött az istállóban az etetés, mely eltartott öt. fél hat óráig. Ezután megitattak, majd a 28
