A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

HUSZTY Sándor : Herman Ottó a kolozsvári múzeumban (1864-1871

Herman OTTÓ A KOLOZSVÁRI MÚZEUMBAN 25 lett mindég a lehető publicumot is figyelembe kell venni. Száraz tudományos cikk nem czélszerü a publicumért, csak holmi fecsegés nem elégíti ki a tudományt. A kettőt tehát némileg egyesíteni kell. Ez okon maradnak el hihetőleg sokan, restelvén egyszersmind a felolvasást. A havi füzeteknek czélja lenne a tudományokat kedveltetni s terjeszteni oly személyeknél is, kik nem foglalkoznak szaktudományokkal. Ez okon felveendők volnának egyes kis esmertetések, észleletek, magyarázatok, kirándulásokróli tudósitások, utasitások s buzditások a gyűjtésre stb. stb. azt hiszem ily értelemben sok tudósitó akadna, — természetesen ezek komolyabb értekezéseket sem zárnának ki. Mint már fennebb iram, a tagok okvetlen tudományos képzettsége nem kívántatnék, mint ahogy az más társulatoknál is divatozik. De már azt hiszem én is eleget irtam e tárgyban, részletekbe bocsátkozni igen hosszas volna. Végzem tehát levelem, tisztelvén Brassai bácsit s kérvén a Syrrhaptes elküldését mivel a múzeum már bezáródott, melyek után tisztelettel maradtam kész szolgája Csató János."

19 S most következzék az a Herman Ottó levél, amiben reflektál Csató János elképzeléseire és kifejti nézeteit a múzeum feladatairól. „Tekintetes Ur! Nem követem példáját, mert amiként láthatja nem késlelem válaszomat! Hogy miféle gyanúm támadt késlelkedésével szemben, ezt most már nem bolygatom — belenyugszom a német példabeszéddel: Besser spát als niemals! És most egyenesen a tárgyhoz s engedelmével pontonként felelek, kikérvén engedelmét egy kis exposéra is. A leglényegesebb nézetkülömbség — már a tekintetes ur és csekélységem között abban áll, hogy a tekintetes ur bizik a jelenleg érett nemzedékben s hiszi, hogy ez még meg is kedveli és elő is mozdítja a természeti tudományokat magyar nyelven, magyar földön: én pedig a mostani érett nemzedék felett pálczát törve a fejlődőben bizom s ezt szeretném a természeti tudományok csarnokába terelgetni. Egy más, nem kevésbé lényeges külömbséget abban találtam, hogy a tekintetes ur kiváló szeretettel német mintákra tekint s ezeket a magyar — fájdalom még meglehetősen nyers anyagra akarja alkalmazni; én pedig azt állitom, hogy ez lehetetlenség! Én persze csak saját meggyőződésem mellett hozok fel erősségeket — tisztelve de alá nem irva a más meggyőződését. Az első tételhez tehát: Vessünk egy pillantatot azokra a tudományos intézményekre, amelyek irományok kiadásával is foglalkoznak, pld. az Academia, a term. tud. társulat. Mig az Academicust éppen academicus becsülete kényszeríti az Írásra (csak a legrosszabb esetet veszem), szép honorárium is serkenti. A term. tud. társulat kiadványát bukásától csak az mentette meg, hogy a múlt évben a dolgozatok díjazását (ive 24 frt.) határozta el. Ez a két intézet a magyar tudományos-