A Herman Ottó Múzeum Évkönyve 11. (1972)

HUSZTY Sándor : Herman Ottó a kolozsvári múzeumban (1864-1871

14 HUSZTY SÁNDOR Alig egy esztendeje dolgozott Herman Ottó a múzeumban, amikor válaszúthoz ért. Előzményként el kell mondani, hogy Lázár Kálmán 1864. június 22-én felolvasást tartott a tudományos szakülésen „Kétes Távoztyú. Syrrhaptes paradoxus Iliig." címmel. Tartalma megérdemelte, hogy megjelenjék az évkönyvben, de csak azért, hogy Brassai Sámuel kegyetlen szerkesztői megjegyzéseket tehessen rá. A későbbi neves ornitológus bizony megsértődött ezért, és nem vitában támadott, hanem bosszút akart állni a szerkesztőn. Megkörnyékezte hát Herman Ottót, hogy leszakítsa Brassainak akkor már jobbkezét. Herman Ottó levélben válaszolt Lázár Kálmánnak. „Méltóságos Gróf! A gyors és kegyes válasz az igaz, hogy kiragadott azon való töprenkedésemből: váljon talán szokatlan nyíltsággal nem hágtam-é át a bevett illem korlátfáján? És örömmel látom, hogy nem csalatkoztam, amidőn teljes bizalommal Méltóságod ezen esetben is fényesen bebizonyított szabadelvüségére hivatkozni s abban bizni bátorkodtam ! De másrészt elmondhatom a példa beszéddel: ,csöbörből vederbe', mert ime még nagyobb töprenkedés áldozatja lettem! — Az ok kifejtése tekintetéből jó előre is kegyes türelemért és elnézésért esedezem! Becsületérzés feltételezi a következetességet is, s mindkettőnek valódisága bizonyos oly kötelességek teljesítésétől függ, amelynek öszvessége a becsületérzés és következetesség fokozatát képezi. E kötelezettségek közzé sorozom többi közt a fogadások becsületes megtartását és saját körülményeimből kifolyólag a háládatosságot s az evvel szoros kapcsolatban lévő tiszteletet is. Amidőn a kötelességeket részletezném, kimutatom becsületérzésem és következetességem létének sine qua non-ját. Brassai ez idő szerint kenyeremet adja, ma vonhatja meg tőlem s ha akarja holnap; szolgai viszonyom magában követeli, hogy uram szerint alkalmazkodjam. A dolog t.i. úgy áll, hogy Brassai, abban az esetben, ha az állattan művelését nem győzné, az alapszabályok által kötelezve van saját fizetéséből oly egyént tartani, amely e feladatnak megfelel. Én tehát eredetileg az egylettel semmiféle viszonyban sem állottam s egyszerűen Brassaival egyezkedtem. Az egylet azonban kettőt látott bé t.i. hogy 300 forint kevés és hogy szorgalmam többet érdemel, s elhatározta, hogy 200 forintot segélyez. De hivatalnokának se nem választott, se meg nem erősített s így el sem kell hogy ismerjem. Jelenlegi lételemnek három ötöde tehát Brassait illeti, két ötöde pedig az egyletet s igy szerencsésen vagy szerencsétlenül két urat szolgálok! De Brassai nem csak uram, hanem jóltevőm is, akinek apám után a legnagyobb hálával tartozom — eltekintve tehát az úr és szolga közötti viszonyról: a hála magában is igen erős kötelék. Én Brassai előtt de sem parancsára, sem kívánatára, hanem — hiszem — jó, a legjobb akaratból indult tanácsára és Erdély természettudományi viszonyait tekintve megfogadtam, hogy az egylet prioritását mindenkor el fogom ismerni — s a megfogadás annál könnyebben esett, mivel egyedül az egylettől várhatok tá-